Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Partnerséget kértek az önkormányzatok a kormánytól

Partnerséget kértek az önkormányzatok a kormányzattól a szombaton zárult Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozójának Zárónyilatkozatában Gödöllőn.

A Sólyom László volt köztársasági elnök fővédnöksége mellett tartott és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által szervezett polgármesteri találkozó résztvevői felhívták a kormány figyelmét, hogy munkájának, sikerességének alapvető feltétele a jól működő, hatékony, sikeres, az állampolgárok érdekeit megjelenítő önkormányzati rendszer.

A nyilatkozatot ismertetve a vendéglátó Gémesi György, Gödöllő független polgármestere, a MÖSZ elnöke azt mondta: a túlzott centralizáció sérti az önkormányzati autonómiát, ellehetetleníti a ma is sok értéket hordozó kistelepülési rendszert, és nem támaszkodik az önkormányzatok több mint húszéves tapasztalataira.

A járások kialakításával kapcsolatban a dokumentum megállapítja: a járási hivatalok vezetésében a törvény biztosítja a pártpolitikai befolyás lehetőségét, ami a szakmaiság háttérbe szorítását eredményezi, és felveti a pártpolitikai elvárásoknak való megfelelés kényszerét.

Az Állami Számvevőszék megállapításaira támaszkodva a nyilatkozat kimondja: a 2013-as költségvetés önkormányzati fejezete rendkívül nagy bizonytalanságot jelent, amelynek jelentős következményei lehetnek a kötelező feladatok ellátásában.

A résztvevők deklarálták: elutasítanak minden olyan kezdeményezést, amely nem a határon túli magyarok többségének egyetértésével történik, azok megosztására törekszik.

Egyúttal köszöntötték a romániai önkormányzati választásokon győztes magyar polgármestereket, és örömmel nyugtázták, hogy "a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) polgármesterei többen vannak, és ezzel bebizonyították, hogy Romániában az RMDSZ az egyetlen versenyképes, az egyetemes magyarság érdekeit képviselni tudó magyar politikai erő".

A rendezvény zárónapján felszólalt Szili Katalin független országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottság alelnöke, aki úgy fogalmazott, hogy a gyűlöletstruktúra oldására csak a diskurzus és a kooperáció kínálhat megoldást.

A találkozó végén munkája elismeréseként arany pecsétgyűrűt kapott Gajdos István Beregszász, Boldog István Kétpó és Buzás Péter Makó polgármestere.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Az elmúlt évek egyszerű tőzsdei receptje 2025-ben látványosan felborult. Miközben a forint nagyot erősödött a dollárral szemben, az amerikai részvénypiac forintban számolva alulteljesített, a magyar tőzsde viszont harmadik éve hozott kiemelkedő, 30 százalék feletti hozamokat. A hazai piacon eközben új sztorik nőttek fel, mint a 4iG és a Rába, de a nyomatékot még mindig az OTP adja, ezek a sztorik olyan árfolyamemelkedést produkáltak, amik 2025 befektetési sztárjaivá tették őket, és 2026-ra is fontos tanulságokat hagytak maguk után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×