Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Réthelyi: Vissza kellett húzódnom

Balog Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium leendő vezetője dönti majd el, hogy átnevezzék-e a tárcát - mondta Réthelyi Miklós előző nap lemondott nemzetierőforrás-miniszter pénteken a Kossuth Rádió 180 Perc című műsorában.

A Népszabadság honlapján csütörtökön - a kormányfő környezetéből származó információra hivatkozva - azt írták: a humán csúcstárca új neve Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz.

Réthelyi Miklós ennek kapcsán azt mondta, a kormány megalakulásakor a nemzeti létet kívánták hangsúlyozni, de a minisztérium kialakításának elve is az volt, hogy az "emberrel foglalkozó ágazatok" egy egységbe kerüljenek. A kezdetektől hangsúlyoztuk, hogy számunkra az erőforrás az ember - szögezte le Réthelyi Miklós, megjegyezve, utódjának döntése, hogy átnevezi-e a minisztériumot, vagy sem.

Hangsúlyozta: a tárca kialakítása nem szerkezetátalakítást, hanem szerkezetteremtést jelentett. Az eredmény egy működőképes minisztérium, amely akár további bővítésre is alkalmas, olyan, még ide tartozó területekkel, mint például a felzárkóztatás - tette hozzá.

Az elmúlt két év eredményei közül Réthelyi Miklós kiemelte a tárca európai uniós tevékenységét, amelyben kiemelt hangsúlyt kapott a családpolitika, az egészségügyi rendszer fejlesztése, az elektronikus egészségügyi (eHealth) programok bevezetése, valamint a betegek otthonukhoz közeli kezelésének témája. A 2011-es törvényalkotási folyamatból is kiemelte az egészségügy átalakítását célzó Semmelweis-terv megvalósításához kapcsolódó jogszabályokat, valamint az oktatási törvényeket. Azt ugyanakkor elismerte, korábban nem gondolták, hogy az egészségügyi, oktatási, kulturális intézmények ügyében "ilyen aktívan" kell cselekedniük.

Réthelyi Miklós azt is elmondta, bár voltak a minisztériumon belül is konfliktusok, ezek kevésbé kerültek a felszínre. Mint mondta, jellemzően az ágazatok vezetői kerültek konfliktusba azokkal, akik területük munkáját figyelték. Ilyenkor "a minisztérium oda állt azon államtitkárok mellé, akiknek meg kellett vívni napi harcukat" - fogalmazott a miniszter.

Kitért arra, hogy amikor felkérték a tárca vezetésére, arra nem lehetett nemet mondani, és az elmúlt két év minden napján úgy érezte, hogy jól döntött. Most viszont - folytatta -, hogy a kormányzati munka már a következő választás felé tart, úgy látta: "vissza kell húzódnia".

Réthelyi Miklós megjegyezte, reméli, hogy utódjának békeidőben lesz része, ugyanis sok téma van, ahol több vagy akár minden tárcának együtt kell működnie és ehhez békeidőre van szükség.

Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője csütörtökön Kazahsztánban jelentette be, hogy lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×