eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Orbán: "Stratégiai szövetségesek vagyunk" Amerikával

A miniszterelnök szerint továbbra sem ismertek az IMF-tárgyalások hivatalos megkezdésének feltételei.

Orbán Viktor a Washington Postnak adott interjúban úgy fogalmazott: már teljesítették az elvárásokat a jegybankkal kapcsolatos szabályozásnál.

Schmitt Pál lemondásáról annyit közölt: az kizárólag Schmitt Pál döntése volt és azzal nem tehetett mást, mint hogy elfogadja.

Az új köztársasági elnök jelölt személyére vonatkozó kérdésre nem adott választ.

Az alaptörvényről szólva azt mondta: továbbra is büszke az új alkotmányra és visszautasította, hogy arról nem konzultáltak az ellenzékkel. Azt is hangsúlyozta: az alaptörvény önmagában nem tesz lehetővé semmiféle hatalomkoncentrációt.

A miniszterelnök egyben alaptalannak nevezte, hogy a hatóságok élére csak kormánypártiak kerülnének. Mint mondta: a Költségvetési Tanácsnak, amely az egyik legbefolyásosabb intézmény, három tagja van, közülük kettő baloldali. Orbán Viktor a válságadókról azt mondta: azokra a gazdasági válság miatt volt szükség.

Kérdésre válaszolva azt mondta: szerinte ez nem gátolja a külföldi befektetéseket az országban, hiszen éppen a héten nyitotta meg Kecskeméten a Mercedes gyárát, ami jövőre a GDP 1 százalékát termeli meg. A kormányfő továbbra is Magyarország stratégiai szövetségesének nevezte az Egyesült Államokat.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×