Infostart.hu
eur:
359.8
usd:
309.66
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Húszmillióhoz kötötte az Országgyűlés az árfolyamgátat

Elfogadta az Országgyűlés hétfőn az árfolyamrögzítés új szabályairól szóló törvényt, amely szerint az árfolyamgátat azok igényelhetik, akik legfeljebb 20 millió forint értékben adósodtak el.

A kormány eredetileg azt javasolta, azok kérhessék az árfolyamrögzítést, akiknek a fedezetül szolgáló, jelzáloggal terhelt ingatlana a kölcsön felvételekor nem ért többet 30 millió forintnál. Ezen a fideszes Rogán Antal javaslatára a múlt héten úgy változtatott a Ház, hogy ne a lakás érteke, hanem a felvételkori hitelösszeg legyen döntő.

A kabinet tavaly decemberben állapodott meg a Magyar Bankszövetséggel a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítésére vonatkozó szabályok módosításáról. A Ház most - a már említett, a bankszövetség által támogatott változtatással - ezt az egyezséget emelte törvényi erőre 319 igen szavazattal, 9 tartózkodás mellett.

Eszerint az ügyfelek 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamgát igénybevételét a devizakölcsönt folyósító hitelintézetnél.

Az árfolyamrögzítésre öt évig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A törvény mindazonáltal lehetőséget biztosít arra, hogy három év elteltével az ügyfél kezdeményezze az árfolyamrögzítés megszüntetését.

A pénzintézetek svájci frank esetében 180 forintos, az euró esetén 250 forintos, a japán jen esetében pedig 2,5 forintos árfolyamot alkalmaznak az árfolyamrögzítés ideje alatt.

Augusztus végéig kell forintra váltani a hitelt

Augusztus 31-ig kötelesek a bankok forintra váltani a tartósan nem fizetők devizahitelét a parlament hétfői döntése értelmében. Esetükben - a kormány és a bankszövetség megállapodásának megfelelően - a pénzintézeteknek a forintra váltás napján el kell engedniük a követelésük negyedét.

Az árfolyamgát új szabályairól szóló törvény elfogadott szövege szerint a pénzintézeteknek a jegybank által meghirdetett, 2012. május 15. és június 15. között irányadó középárfolyamok átlagán kell forintosítaniuk a devizakölcsönöket, ha az adós fedezetül szolgáló ingatlana a kölcsön felvételekor nem ért többet 20 millió forintnál.

A forintra váltásra az jogosult, akinek a bank még nem mondta fel devizakölcsön-szerződését, és 2011. szeptember 30-án legalább 78 ezer forintos, 90 napon túli késedelme volt, ami azóta is folyamatosan fennáll. Emellett a jelzáloggal terhelt egyik ingatlanra sem lehet bejegyezve végrehajtási jog, és május 15-ig nyilatkozni kell a fizetőképtelenség okáról.

A bankok sem a forintra váltással, sem a követelés negyedének elengedésével összefüggésben nem számíthatnak fel díjat, költséget.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

A német katonai vezetés az orosz fenyegetettség miatt egy magas készenlétű haderő azonnali kialakítását sürgeti. Csiki Varga Tamás elemző szerint a németek az éberség fenntartása miatt figyelmeztetnek az orosz katonai veszélyre, de ők sem számolnak egy hagyományos „invázióval” több százezer katona bevetésével, mert azt ma már akár drónokkal is meg lehet akasztani. Úgy véli, inkább provokációk, destabilizáló és egyéb kisebb volumenű műveletek fenyegetnek az oroszok részéről..

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Valdis Dombrovskis: az Európai Bizottság teljes támogatást nyújt Magyarországnak az átállásban

Valdis Dombrovskis: az Európai Bizottság teljes támogatást nyújt Magyarországnak az átállásban

Magyarország új kormánya konstruktívabb fejezetet nyitott a Brüsszellel való kapcsolatában azzal, hogy újra napirendre tűzte az euró bevezetését, ismét tárgyal az Európai Bizottsággal a befagyasztott uniós forrásokról és együttműködőbb álláspontot jelez olyan kérdésekben, mint Ukrajna támogatása, az Oroszországgal szembeni szankciók. Valamint a közös valuta bevezetése felé tett hiteles lépésekhez továbbra is éveken át tartó fegyelmezett felkészülésre, az ERM II-be való belépésre, tartós költségvetési konszolidációra és a maastrichti kritériumok teljesítésére lenne szükség – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Valdis Dombrovskis európai biztos. Szerinte biztatók a kilátások, hogy Magyarország hozzáférhessen a felfüggesztett uniós források jelentős részéhez, ha az új kormány teljesíti a jogállamisággal, az audit- és kontrollrendszerekkel kapcsolatos vállalásait. Hozzátette, hogy ezek a források érdemi támogatást jelenthetnének a gazdasági növekedés és a költségvetés számára is. Dombrovskis arról is beszélt, hogy az euró bevezetése javíthatná a makrogazdasági stabilitást, erősíthetné a befektetői bizalmat, és mélyíthetné Magyarország beágyazódását az európai értékláncokba, ugyanakkor figyelmeztetett: a jelenlegi geopolitikai sokkok stagflációs kockázatokat okoznak Európában, a kormányoknak pedig széles körű fosszilisenergia-támogatások vagy a belső piacot tovább széttöredező nemzeti túlszabályozás helyett átmeneti és célzott intézkedésekkel kellene válaszolniuk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×