Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Budai Gyula: Nem fejeződött be a Malévval kapcsolatos vizsgálat

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte Budai Gyula a Malév visszaállamosításának feltárására. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a tranzakció során Oszkó Péter pénzügyminiszterként olyan információkhoz juthatott, amelyet később a WizzAir igazgatósági tagjaként a Malév ellen használhatott fel.

A Malévvel kapcsolatos vizsgálat nem fejeződött be - jelentette be Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, mivel parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Malév privatizációja és visszaállamosítása, valamint a Budapest Airport privatizációja kapcsán.

A politikus emlékeztetett, hogy Váradi József, a Malév korábbi vezetője már a WizzAir vezérigazgatójaként "jelentette fel" az Európai Bizottságnál a magyar nemzeti légitársaságot az állami támogatások miatt. Nemrég pedig tudomására jutott, hogy Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter 2011 áprilisa óta a WizzAir igazgatósági tagja.

A kormánybiztos szerint egyértelműen felmerül az összeférhetetlenség Oszkó Péter e két posztja között, hiszen a volt pénzügyminiszter a Malév visszaállamosítása során olyan információkhoz juthatott, amelyeket később a WizzAir igazgatósági tagjaként hasznosíthatott.

Budai Gyula kíváncsi, hogy Oszkó Péternek van-e tulajdoni része a WizzAir-ben? Miért nem hozta nyilvánosságra, hogy a WizzAir igazgatósági tagja, illetve létezett-e a Malév visszaállamosításakor olyan forgatókönyv, amely szerint a WizzAir vette volna át a Malév szerepének egy részét, ha a tranzakció nem sikerült volna?

A kormánybiztos szerint ezek a kérdések is arra utalnak, hogy a Malév privatizációja, majd visszaállamosítása inkább magánérdekeket szolgált, semmint közérdeket.

Szerző: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Figyelmeztet a hírszerzés: fű alatt indított támadást Oroszország a nyugati nukleáris létesítmények ellen

Figyelmeztet a hírszerzés: fű alatt indított támadást Oroszország a nyugati nukleáris létesítmények ellen

Orosz hekkerek az elmúlt egy évben atomkutatókat, védelmi vállalatokat és kormányzati alkalmazottakat vettek célba egy kiterjedt kiberkémkedési kampányban. Ez derül ki magánvállalatok elemzéseiből és több nyugati hírszerző ügynökség csütörtökön kiadott figyelmeztetéséből. A támadások célpontjai arra utalnak, hogy a Kreml a magfúziós technológia iránt érdeklődik, valamint olyan információkat gyűjt, amelyek segíthetik az Ukrajna ellen vívott háborúját - jelentette a CNN.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×