Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Martonyi: A legrosszabbon már túl vagyunk

Martonyi János külügyminisztert megszólaltató írást közölt szerdán a Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap.

Nils Kreimeier, a lap berlini tudósítója a Magyarország le akarja zárni a vitát Brüsszellel című írásának bevezetőjében azt emelte ki, hogy a kormány gyors megegyezésre törekszik az Európai Bizottsággal (EB).

A kormány továbbá abból indul ki, hogy hamarosan alábbhagy a vitatott törvényekkel összefüggésben megfogalmazott bírálatok áradata. "A legrosszabbon már túl vagyunk" - mondta a külügyi tárca vezetője. Hozzátette: "egyes állásfoglalásokat akár sértegetésnek is lehet nevezni, és ezek számos szempontból túlságosan messzire mentek. Most azonban már a kijózanodás szakaszában vagyunk" - fogalmazott Martonyi.

A külügyminiszter úgy véli, a kormány hamarosan megállapodásra jut az EB-vel a januárban megindított három kötelezettségszegési eljárás ügyében. A budapesti vezetés arra törekszik, hogy az eljárások már az első szakaszban lezáruljanak. A kormány február közepén megküldi javaslatait Brüsszelnek, "és reméljük, hogy ezek elfogadást nyernek" - mondta Martonyi János az FTD-nek. A cikk szerzője felidézve a leminősítéseket, megjegyezte, hogy az ország kényes helyzete miatt nagy jelentősége van a gyors megállapodásnak.

Martonyi elmondta: reméli, hogy a tárgyalások az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal "legkésőbb március elején" elkezdődhetnek. "Mi készen állunk" - szögezte le a külügyminiszter, Nils Kreimeier pedig megjegyezte, hogy a kétharmados parlamenti többség révén a Fidesz gyorsan módosíthatja a Brüsszelben kifogásolt törvényeket.

A szerző emlékeztetett az európai értékek megsértésére vonatkozó bírálatokra és idézte Markus Löninget, a német kormány emberi jogi politikáért és humanitárius segítségnyújtásért felelős megbízottját, aki szerint "demokratikus szempontból legalábbis gondolkodóba ejtő" mindaz, ami Magyarországon történik.

Nils Kreimeier hozzátette: Martonyi visszautasítja az ilyen vádakat. "Európa-pártiak vagyunk" - jelentette ki a külügyminiszter, hozzáfűzve, hogy "néha fájdalmas", amikor ennek az ellenkezőjét kell olvasni a sajtóban, német politikusok azonban soha nem tettek neki ilyen szemrehányásokat.

Az FTD beszámolt arról, hogy Orbán Viktor országértékelő beszédében az ágazati különadók bevezetést "nem elegáns", de szükséges intézkedések nevezte. A szerző hozzátette: a kormány időközben "nyíltan beismerte", hogy a különadók rontják az üzleti hangulatot. Martonyi ezzel kapcsolatban a lapnak elmondta: "egyszeri intézkedések nem segítenének rajtunk", ezért a kormány nem is tervezi az ilyen intézkedések megismétlését. "A szerkezeti hiányt kell csökkentenünk" - mondta a külügyminiszter a német üzleti lapnak.

Címlapról ajánljuk
Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Mind a járókelők, mind a kerékpározók számára nehézséget okoz a Bem rakparton a Batthyány tér és a Lánchíd közötti kerékpársávon a közlekedés – hívta föl a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa az InfóRádióban. Kádár Mónika szerint már vannak tervek a probléma megoldására, azonban nem tudni pontosan, mikor lehetne ezeket megvalósítani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×