Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Lázár: Júniusra minden megváltozik

2012 júniusára ebben az országban minden megváltozik. Utána következik egy konszolidációs, nyugodtabb időszak - mondta Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője a Délmagyarországnak karácsony előtt adott, a napilap szombati számában megjelent interjúban.

A politikus szerint más, új típusú lesz az ország. "Azt kell látni, hogy aki legutóbb elment szavazni, az mind változást akart. Úgy vélem, az 1990-től 2010-ig tartó húsz év a rendszerváltás ideje volt, most a tanulságok összegzésének és az ebből következő változtatásoknak az ideje van. Reményeim szerint az eredmény: sokkal egyszerűbb, átláthatóbb, világosabb viszonyok, hatékonyabb, gazdaságosabb, versenyképesebb rendszer" - fogalmazott a politikus.

"1990-ben az volt a legfontosabb, hogy kellő garanciái legyenek a demokráciának, meg lehessen akadályozni a diktatúra visszatérését. A hatékonyság, a teljesítmény szempontjai nem tudtak érvényesülni. Most az a feladat, hogy úgy legyünk hatékonyabbak, hogy a demokrácia ne csorbuljon. (...) A hatékonyabban, szervezettebben működő állam azonban nem jelenti a demokratikus garanciák eltűnését" - mondta Lázár János.

A Fidesz frakcióvezetője elmondta: "muszáj az államnak néhány érték érvényesülését elérnie, legyen ez a család védelme, a gyerekek egyenlő esélye, a munka becsülete".

"Azt mondom, elválik majd, hogyan áll össze ez az új rendszer. És ha nem jól működik, ha rossz a kormányzás, el lehet zavarni a kormányt. Ez a demokrácia" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×