Infostart.hu
eur:
362.15
usd:
318.01
bux:
144891.67
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Hányan hagyták ott az MSZP-t Gyurcsányért?

A Demokratikus Koalíció elnöke több ezer tagfelvételi kérelemről és 1200-1500 ember beléptetéséről tud. Gyurcsány Ferenc azt nem tudta megmondani, hányan léptek át eddig az MSZP-ből. A szocialista párt szerint csak néhány százan.

Eddig ötezer tagfelvételi kérelem érkezett a Demokratikus Koalícióhoz, és 1200-1500 ember lépett be - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában Gyurcsány Ferenc. A párt elnöke azt nem tudta megmondani, hányan léptek át eddig az MSZP-ből, mert azt nem nézik, korábban volt-e más pártnak is tagja a belépni szándékozó.

Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője ezzel kapcsolatban azt mondta az InfoRádióban: úgy érzi, hogy pár százan léphettek át a szocialista pártból a Demokratikus Koalícióba.

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt az Arénában, hogy a Demokratikus Koalíció centrum irányába nyitott politikát képvisel, és szerinte az egyetlen olyan párt a parlamentben, amely nem akar új rendszerváltozást, az 1989-ben létrejött Magyarországot legfeljebb humánusabbá, szociálisabbá akarja tenni, de nem leváltani.

Hozzátette: a Demokratikus Koalíció kora tavasszal stabilan a parlamenti küszöb felett lesz, de azt nem gondolja, hogy 2014-ben többséget szerez az Országgyűlésben. A volt miniszterelnök kiemelte, hogy számára kielégítő lenne, ha 2014-ben stabil középpártként jutna be a parlamentbe a Demokratikus Koalíció.

Molnár Zsolt arról is beszélt, hogy a szocialista párt összlétszámához képest csak kevesen politizálnak majd az új pártban, újabb távozókra nem számítanak az MSZP-ben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: felmentették a Paks II. vezérét, az ügyészségen az aranykonvoj-ügy következményeitől tartanak

Tisza-kormány: felmentették a Paks II. vezérét, az ügyészségen az aranykonvoj-ügy következményeitől tartanak

A csütörtöki bejelentésdömping után a péntek sem bizonyult eseménytelennek: Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter felmentette Jákli Gergelyt, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatóját, akinek utódját még a nap folyamán bemutatják. Közben egy kiszivárgott belső levélből az derült ki, hogy az ügyészségen belül már májusban attól tartottak, súlyos presztízsveszteséget okozhat a vádhatóságnak az aranykonvoj-ügy. Magyar Péter személyi védelmét a TEK vette át, a miniszterelnök pedig azt üzent Hankó Balázsnak, kijelentve, hogy a "Tisztítótűz művelet még csak most kezdődött".

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×