Infostart.hu
eur:
386.08
usd:
331.51
bux:
119504.32
2026. január 14. szerda Bódog

Reálgazdasági növekedési terveket szorgalmazott a kormányfő - a nap hírei

Reálgazdasági növekedési terveket szorgalmazott Magyarországon a miniszterelnök. Szerdán találkozik a Nemzetközi Valutaalap budapesti képviseletének vezetőjével a nemzeti fejlesztési miniszter. Csökkennek a héten az üzemanyagárak.

A kormányfő szerint Magyarországnak konkrét reálgazdasági növekedési tervekre, így iparfejlesztési, mezőgazdasági, és szolgáltatásfejlesztési programokra van szüksége ahhoz, hogy a kedvezőtlen európai gazdasági folyamatok miatt ne essen recesszióba. Orbán Viktor az ágazati különadókra vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: a költségvetés három év alatt több mint 1.000 milliárd forinthoz jut. Hangsúlyozta: a terheket három évre vezették be, azután megszűnnek. A miniszterelnök a parlamentben, a német pénzügyminiszterrel tartott közös tájékoztatón arról is beszélt, hogy Magyarország egyetért azzal a német állásponttal, amely szerint az államadósságot annak kell visszafizetnie, aki felhalmozta. Úgy fogalmazott: ez erkölcsileg helyes és gazdaságilag kivitelezhető álláspont. Wolfgang Schäuble azt mondta: Magyarország figyelemreméltó reformokat indított útjára. Hozzátette: Németország támogatni fogja ezek végrehajtását.

Szerdán találkozik Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Irina Ivascsenkóval, a Nemzetközi Valutaalap budapesti képviseletének vezetőjével. A miniszter tájékoztatása szerint az informális tárgyalások addig tartanak, ameddig a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság, valamint a magyar kormány mandátumot ad a tárgyalódelegációknak, ami január első napjaiban várható.

Magyarország várhatóan 2020 után lép be az eurózónába - mondta a nemzetgazdasági miniszter a budapesti Corvinus Egyetemen tartott konferencián. Matolcsy György arról is beszélt, hogy meg kellene valósítani egy fiskális uniót, és csak utána lehetne kiépíteni a hatékony eurókötvény-piacot. A nemzetgazdasági miniszter a problémák között említette, hogy miközben Magyarország és még hat állam betartja a maastrichti előírás szerinti 3 százalék alatti államháztartási deficitet, más tagállamok ezt nem teszik.

A parlament döntése alapján januártól megvásárolhatja a bajba jutott kétgyermekes, rászoruló devizahiteles családok jelzálogjoggal terhelt lakóingatlanát a Nemzeti Eszközkezelő. A családok így bérleti díj ellenében továbbra is addigi otthonukban lakhatnak majd. Az Országgyűlés elfogadta az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényt is. A jogszabály alapján létrejön egy új szervezeti forma, a civil társaság, emellett egyszerűsödnek a civil szervezetekre vonatkozó gazdálkodási szabályok. Újdonság, hogy nem működő, illetve megszűnt civil szervezeteket a bíróság törli a nyilvántartásból. Az Országgyűlés arról is határozott, hogy januártól nyilvántartást vezetnek a hadköteles férfiakról. A jogszabály értelmében a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú, magyar állampolgárságú férfiaknak a katonai szolgálat teljesítéséhez, a sorozáshoz és a behíváshoz szükséges adatait a január 1-jével létrejövő Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kezeli majd.

Szerdán bruttó 2 forinttal csökkenti a benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a MOL - tudta meg a Portfolio.hu. Sándor Dávid, a portál elemzője az InfoRádióban elmondta: a benzin átlagára bruttó 394-395, a gázolajé pedig bruttó 428-429 forint körül lesz. Az egyes kutaknál akár 15-20 forintos eltérés is tapasztalható.

Két héten belül kinevezi az új kutatóközpontok főigazgatóit a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Erről azután számolt be Pálinkás József, hogy a testület rendkívüli közgyűlése jelentős többséggel támogatta a kutatóintézet-hálózat megújítását. Az új rendszerben a korábbi 38 kutatóintézet és 2 kutatóközpont helyett öt kutatóintézet, valamint 10 kutatóközpont alakul. Az MTA elnöke arról is beszélt, hogy a megújuló Akadémia, valamint az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok jelentős, összesen 7,7 milliárd forrásnövekedéssel számolhatnak 2012-ben.

Lemondott a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke. Kónya Péter közölte: ezzel együtt a honvéd vezérkar főnökénél kezdeményezte hivatásos katonai szolgálati viszonya alóli felmentését is. A szakszervezeti védelmi vezető azzal indokolta döntését, hogy nem tudta megakadályozni az általa képviseltek jogainak elvételét.

Az idén is a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Erdőhorváti adja az ország karácsonyfáját. A fenyőt Takács Gábor, a Nagy-Tolcsva-pataknál fekvő 600 lelkes település polgármestere ajánlotta fel. A 18 méteres, csaknem kéttonnás lucfenyő évekig volt a falu karácsonyfája, de méretei miatt már nem tudják feldíszíteni.

Címlapról ajánljuk
Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×