Infostart.hu
eur:
386.51
usd:
331.49
bux:
120470.97
2026. január 14. szerda Bódog

Tökélyre fejlesztette az obstrukciót az ellenzék

Újabb összehangolt akciójával ezen a héten másodszor éri el az ellenzék, hogy az Országgyűlés képtelen lezárni egy törvényjavaslat vitáját. A parlament több órás csúszásban van reggel 8 órakor még három szerdai napirend tárgyalása is hátra volt.

Az éjszaka folyamán tökélyre fejlesztette az obstrukció, vagyis a parlamenti vita szabályos lassításának harcmodorát az MSZP, a Jobbik és az LMP. A Demokratikus Koalíció is velük tartott: a Gyurcsány-csapatba tartozó Vadai Ágnes több mint negyvenszer szólalt fel.

Meglett a "munka" az eredménye: a rendvédelemmel összefüggő törvényjavaslatokról - legfőképpen az új titkosszolgálat, a NIBEK tervéről - tegnap délután négy órától ma hajnal negyed négyig vitatkoztak a képviselők.

Az ellenzék mindent elkövetett azért, hogy a politikai belháború miatt működésképtelenné vált Esztergom intézményeinek átvételéről szóló, valamint a felsőoktatási és a köznevelési törvényjavaslat vitáját már láthassák a televíziónézők. Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető például éjfélkor azt használta ki, hogy éppen a párttársa, Újhelyi István vezette az ülést és kétórás szünetet kért.

A vitában minden szóba került, az is, ami nem tartozott oda. Több jobbikos képviselő felidézte a 2006-os zavargásokat, az LMP-s Vágó Gábor pedig arról beszélt, hogyan vesz részt egy ma esti tüntetésen a román nagykövetség előtt. A törvényjavaslat előterjesztőjeként Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár is a vitát minősítette a jogszabály helyett; szerinte az ellenzéki képviselők "szétverték" a tanácskozást.

A 12 órás tanácskozás után megkezdődött a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvényjavaslat általános vitája, és még hátravan az Esztergom közintézmények állami átvételéről, valamint a felsőoktatásról és a köznevelésről szóló előterjesztések átbeszélése. A csütörtöki ülésnapnak reggel nyolc órakor kellene kezdődnie.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én
Felkészülés 2026

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×