Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Harmincöt órán át tartott a szerdai ülésnap

Tizenegy órás csúszással, csütörtökön 19 óra után kezdik meg a képviselők a parlament csütörtöki napirendjének tárgyalását. A szerdán reggel 8 órakor kezdődött ülésnap harmincöt órán át tartott.

A csúszást az okozta, hogy az egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról szóló javaslat általános vitája több mint 12 órán keresztül tartott, közben az MSZP szerda éjjel 2 órás tárgyalási szünetet kért, és végül csütörtök hajnali 4 órakor zárták le a napirendet.

Ezt követően kezdődhetett csak meg a megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló javaslat általános vitája, amelyről négy órán keresztül vitatkoztak, így a hétfői után a szerdára tervezett napirend megtárgyalásával sem végzett az Országgyűlés a következő ülésnap tervezett kezdetéig: csütörtök reggel 8 órakor még három szerdai napirend tárgyalása is hátra volt.

Csak reggel kezdődhetett meg az esztergomi önkormányzat egyes intézményeinek államosításáról szóló általános vita, valamint a felsőoktatási törvény általános vitája, utóbbit nem sokkal 17 óra után zártak le, majd 15 perces szünet után kezdték el a szerdai napirend utolsó vitáját, a nemzeti köznevelésről.

Az Országgyűlés kedd este több mint 32 órás, folyamatos ülésezés után tartott pihenőt, miután a hét első két napjának ülésnapja összeért az MSZP által indított ellenzéki obstrukció miatt. Mesterházy Attila a szerdai napirend elcsúszásával kapcsolatban kitérően válaszolt arra a kérdésre, hogy nyílt obstrukciót folytatnának.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×