Infostart.hu
eur:
364
usd:
319.74
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Mi segíthetne az informatikai szektornak?

Az informatikai szektornak nem korlátozó szabályozásra, hanem lehetőségekre van szüksége, mondta az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Laufer Tamás szerint ha kötelezővé tennék például az elektronikus adóbevallást, az nagy lökést adna az informatika terjedésében.

A távközlés az unió által rendkívül szabályozott terület, de az informatikára nem ez jellemző: ennek a szektornak nincs szüksége külön szabályokra, inkább lehetőségekre - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke.

Laufer Tamás szerint az állam tud ebben segíteni, például az elektronikus számlázás bevezetésével, vagy a személyi jövedelemadó elektronikus úton történő bevallásának kötelezővé tételével. Ha így történne, akkor "lavinaszerűen" el tudna terjedni.

Viszont ez felelősséggel is jár, éppen ezért meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a legkisebb faluban is biztosítva legyen a hozzáférési lehetőség - hangsúlyozta az elnök, aki megjegyezte: erre milliárdokat költöttünk már (infopontok, e-Magyarország), de nem használjuk jó ki - tette hozzá.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×