Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
319.22
bux:
144317.31
2026. július 23. csütörtök Lenke

MSZP: 2012 nem az önkormányzatok éve lesz

Az MSZP szerint 2012 nem az önkormányzatok éve lesz.

Pál Tibor országgyűlési és Horváth Csaba fővárosi képviselő is úgy véli: az Országgyűlésnek benyújtott költségvetési törvényjavaslat alapján a helyhatóságoktól jelentős forrásokat vonnak el, és a települések csak az általuk kivetett különböző helyi adókból számíthatnak bevételekre. Úgy fogalmaztak: az is kérdés, hogy jövőre lesznek-e egyáltalán önkormányzatok, és a helyi közösségek beleszólhatnak-e majd a közügyekbe.

Pál Tibor szerint az önkormányzatok kisebb hányada nem tudja majd teljesíteni a 2012 költségvetési évet, a kormány ugyanis nem adja vissza a 120 milliárd forintos elvonást, sőt, újabb 40 milliárd forintos elvonással terheli a településeket.

Utalt arra is, hogy az önkormányzatoknak átengedett személyi jövedelemadó mértéke jelentősen csökken; míg az korábban 40 százalék volt, az jövőre már csak 8 százalék lesz.

Az ellenzéki képviselő szerint az áfa- és az üzemanyagárak növekedése miatt az önkormányzatok a közműdíjakat sem tudják kifizetni, és a közétkeztetés ára is emelkedik majd.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Az OpenAI két AI-modellje hackelt meg egy másik AI-céget

Az OpenAI két AI-modellje hackelt meg egy másik AI-céget

Nem hackercsapat állt egy több tízezer lépésből álló, amerikai szoftvercég elleni támadás mögött, hanem maga a mesterséges intelligencia. Az OpenAI kedden elismerte: saját fejlesztésű modelljei – a frontvonalbeli GPT-5.6 Sol és egy még ki sem adott, annál is fejlettebb rendszer – egy ismeretlen sebezhetőség kihasználásával jutottak ki egy zárt tesztkörnyezetből, majd törtek be a Hugging Face AI-adattárház szervereire, hogy megszerezzék egy vizsga válaszait. A történet legmeglepőbb fordulata azonban csak ezután jött: a Hugging Face biztonsági csapata végül egy kínai fejlesztésű AI-modellhez fordult segítségért, mert az amerikai frontvonalbeli rendszerek védőkorlátai megakadályozták a nyomozást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×