Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Fidesz: mielőbb pótolni kell a nyugdíjba vonuló bírákat

Mielőbb pótolni kell az új alaptörvény korhatárra vonatkozó rendelkezései miatt jövőre nyugdíjba vonuló bírákat, az általuk vitt ügyek nem maradhatnak ellátatlanul - hangoztatta az egyes bírói álláshelyek betöltéséről szóló kormánypárti javaslatot ismertetve a fideszes Papcsák Ferenc kedden az Országgyűlésben.

A képviselő nyolc frakciótársával jegyzett indítványának expozéjában emlékeztetett arra, hogy a jövő év január 1-jétől hatályos új alaptörvény szerint a bírák szolgálati jogviszonya - az eddigi 70. életév helyett - az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn. Az új szabályozás miatt jövőre 274 bíró vonul nyugállományba, 2012. június 30-ával 228, míg 2012. december 31-ével 46 bírónak szűnik meg a szolgálati viszonya.

Papcsák Ferenc elmondta, hogy a nyugdíjba vonuló bírák összesen mintegy 40 ezer ügyben járnak el, amelyeket nem lehet szüneteltetni. Kiemelte, hogy mivel a bírói álláshelyek betöltése 4-5 hónapot vesz igénybe, mielőbb meg kell tenni a pótlásuk érdekében szükséges intézkedéseket.

A javaslat szerint az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság, valamint a megyei bíróságok elnökeinek október 31-ig kell meghatározniuk, hogy az indítványban meghatározott számú álláshely betöltése érdekében az ítélőtáblán mely ügyszakban, továbbá a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok illetékességi területéhez tartozó kerületi, illetve városi bíróságokon milyen ügyszakban kell pályázatot kiírni. A pályázat kiírásának határideje november 15., pályázni pedig december 15-ig lesz lehetőség.

A fideszes politikus hangsúlyozta, hogy a pályáztatásba "a politika nem szól bele", indítványuk nem határozza meg, hogy mely bíróságokon és milyen álláshelyeket írjanak ki, hanem létszámkeretet biztosít, felhasználására pedig a bírósági elnökök tennének javaslatot.

Papcsák Ferenc hangot adott annak a meggyőződésének, hogy a kormánytöbbség a tavalyi választásokon a gazdaság növekedési pályára állítása és az elszámoltatás mellett a közjogi és az igazságszolgáltatási rendszer átalakítására kaptak felhatalmazást. Mint mondta, az utóbbi sorba tartozik a bírói és az ügyészi szervezeti rendszer, illetve az eljárási szabályok megváltoztatása, valamint a korhatárra vonatkozó rendelkezések alaptörvénybe iktatása.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren pedig eltűntek. A helyreállítási költségek közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának körülbelül egynyolcadának felel meg. És igen, a világ számára is van ebből tanulság – csak éppen nem az, amit a klímaaktivisták sulykolnak, hogy egyre több forrást kell fordítani klímavédelemre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×