Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Sós és zsíros ételeket adnak a gyerekeknek

Csak a közétkeztetők fele tudta teljesíteni az ÁNTSZ nyári ajánlását. Az érintett cégek korábban is jelezték, hogy betarthatatlanok az irányelvek.

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet vizsgálatai alapján csak a közétkeztetők fele tudta csak biztosítani a napi friss zöldséget, gyümölcsöt, az ételek sótartalma rendkívül nagy volt, és magas zsírtartalmú húsokat, húskészítményeket használtak az ételek elkészítéséhez.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat nyáron tette közzé az egészségesebb közétkeztetést szolgáló, legfrissebb ajánlását, ám ezek sok gyermekétkeztetéssel foglalkozó cég szerint betarthatatlanok.

Alpári György, a több fővárosi iskola étkeztetését is ellátó Junior Vendéglátó Zrt. cégvezetője korábban az InfoRádiónak azt nyilatkozta, hogy a menzák minősége a megrendelők, tehát az önkormányzatok erre fordítható keretétől függ.

"Drágább húsokból vagy halakból készült ételekre, bármennyire is kívánatos lenne, nem gondolhatunk. Változatos, egészséges ételeket adunk azonban addig is, amíg kevés pénz áll rendelkezésre, csak nem olyan bőséggel és nem úgy, ahogy valóban kívánatos lenne. Mert erre nincs ma pénz" - fogalmazott.

Az ÁNTSZ ajánlásai alapján írt jogszabály várhatóan még ősszel kerül az Országgyűlés elé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren pedig eltűntek. A helyreállítási költségek közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának körülbelül egynyolcadának felel meg. És igen, a világ számára is van ebből tanulság – csak éppen nem az, amit a klímaaktivisták sulykolnak, hogy egyre több forrást kell fordítani klímavédelemre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×