Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Joghézag alapján dolgozhatnak a sofőrszolgálatok

Csak Budapesten legalább húsz sofőrszolgálat működik, országszerte pedig az ötvenet is elérheti a számuk. A legtöbb ilyen vállalkozás honlapján semmi sem utal arra, hogy milyen jogszabályok alapján végzik a tevékenységüket. Az InfoRádió utánajárt, és egy joghézagra bukkant.

Sofőrszolgálatot az hív, aki a saját autójával ment el valahová, de hazafelé már nem szívesen vezetne, mert alkoholt ivott, vagy fáradt. Az ilyen vállalkozások telefonszámait korábban kézről kézre adták az ügyfelek, ma pedig már hozzávetőleg ötven sofőrszolgálat honlapját dobja ki a Google.

A taxisok mindig is ferde szemmel néztek a zömmel éjszaka, mellékállásban dolgozó fiatal pótsofőrökre, mert olcsóbban dolgoznak, mint ők, ráadásul nekik nem kell autót vásárolniuk és kifizetniük azt a legalább félmillió forintot, ami egy taxis vállalkozás elindításához szükséges.

Dudás Zoltán, a Főtaxi üzletágvezetője a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában képviseli a taxisokat, és versenyhátrányukat érzékeltetve elmondta, mi kell ahhoz, hogy valakiből taxis lehessen: PÁV II-es minősítés, sikeres vizsgával zárt személyszállítási tanfolyam, extra biztosítás, és egy szigorú műszaki követelményeknek megfelelő saját gépkocsi.

Ehhez képest pótvezetőként azok is dolgozhatnak, aki nem hivatásos sofőrök - ezt a Mayday Sofőrszolgálat tulajdonosa, Balog Dominika is elismerte, amikor megkerestük. "Nem követeljük meg, mert tőlünk sem követelik meg" - fogalmazott a több mint hat éve működő társaság vezetője.

Balog Dominika egyébként elvégezte, és nem tartja túl sokra taxisok tanfolyamát. Hangsúlyozta azt is, hogy náluk csak komoly felvételi vizsga árán lehet valaki sofőr, a szolgáltatásról pedig számlát adnak, nem úgy, mint sok másik ilyen cég - ha egyáltalán van bejegyzett gazdasági társaság némelyik sms-ben vándorló telefonszám mögött. A Mayday vezetője ezért támogatná a sofőrszolgálatokra vonatkozó szabályok szigorítását - vagy egyáltalán: megalkotását.

Az Autóklub jogásza, Kovács Kázmér szerint a sofőrszolgálatok - egyébként bizonyára legális - működését valószínűleg a jogalkotó mulasztása teszi lehetővé.

A taxisok nem véletlenül nem indítottak még nyílt háborút a sofőrszolgálatok ellen: több társaság - például a Taxi 4 is - felismerte az igényt, és sofőrsegély néven elindította a saját sofőrszolgálatát.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×