Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Orbán: Van második és harmadik tervünk is

A kormány senkit sem hagy az út szélén, megvédi a lakáshiteleseket az eurózóna válságától - mondta Orbán Viktor erről a Facebook közösségi oldalon szombaton megjelent videó üzenetében. A Blikknek adott interjúban pedig arról beszélt, hogy van második és harmadik terv arra az esetre, ha a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztésével kapcsolatos döntést a nemzetközi bíróság betiltja.

A kormányfő a Facebook-üzenetben azt mondta: Magyarország ma nagyon fontos időszakot él meg, olyat, "amikor minden korábbinál fontosabb, hogy kiálljunk egymásért, egymás mellett és kiálljunk Magyarországért". Az első "euróválság-hullámok" már elérték Magyarországot, és lesznek még újabbak, mert a válság újabb és újabb hullámai nem állnak meg az ország határainál - tette hozzá.

"Nagyon sok magyar család feje fölött veszélybe került a fedél, sok százezren, mintegy egymilliónyian vannak Magyarországon, akik devizahiteleket vettek föl (...), ami mögé a lakásukat tolták be, ajánlották föl fedezetként. Õk most nagyon nehéz helyzetben vannak" - fogalmazott.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyar ember számára a lakás, a saját otthon, a család biztos fészke a legfontosabb dolog. "Ezért is vagyunk mi, magyarok hajlandóak arra, hogy többet dolgozzunk, ha kell, megfeszüljünk ezért...Önálló otthon, saját lakás, szabad élet. Ez csak együtt lehetséges. Ezért segítséget kell nyújtanunk a devizahiteleseknek" - hangsúlyozta. Mint mondta, újabb és újabb lépéseket tesznek annak érdekében, hogy mindenki talpra tudjon állni, talpon tudjon maradni, és senki se veszítse el a fedelet maga és családja feje fölül.

A kormányfő videó üzenetében úgy fogalmazott, hogy "izgalmas, nehéz időszak áll előttünk", az őszi parlamenti ülésszakban éles, izgalmas és fontos vitákra, döntésekre kerül majd sor.

A miniszterelnök arra kérte az embereket, hogy kísérjék figyelemmel ezeket a vitákat, "segítsenek bennünket, segítsenek engem abban, hogy ezeket a vitákat sikerrel vívhassuk meg, és Magyarország 2011 őszén megújulhasson, és a válságból ne gyengébben, hanem erősebben kerülhessen ki, mint ahogy oda besodródott".

Nem zárhatóak ki a képviselők a végtörlesztésből

Van második és harmadik terv arra az esetre, ha a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztésével kapcsolatos döntést a nemzetközi bíróság betiltja, s addig küzdünk a bankokkal, amíg győzünk - mondta a Blikknek Orbán Viktor miniszterelnök.

A lap szombati számában megjelent interjúban a kormányfő úgy fogalmazott: "ha az ember kockázatos politikai döntést hoz, akkor kell lennie második és harmadik védelmi vonalnak is. Megvan a fiókban az a megoldás, amelyet elővehetünk, ha a mostani döntésünket a nemzetközi bíróság betiltja, s addig folytatjuk a küzdelmet a bankok ellen, amíg győzünk".

A második védelmi vonal "határára" vonatkozó újságírói kérdésre Orbán Viktor azt válaszolta: "ezt majd akkor vesszük elő, ha szükség lesz rá".

A parlamenti képviselők devizahiteleinek visszafizetésével kapcsolatos kérdésre a miniszterelnök kifejtette: "úgy vélekedem, a képviselőket semmiféle előjog ne illesse meg, de hátrányos megkülönböztetés se érje őket". Orbán Viktor elmondta azt is, hogy két hónapja végtörlesztette ötmillió forint frankhitelét.

A Blikk felidézi, hogy a Katonai Ügyészség nyomoz, mert egy személyi számítógépen olyan bizonyítékokat találtak, amelyek szerint a miniszterelnök és a felesége telefonhívásai alapján akarták feltérképezni kapcsolataikat. Arra, hogy ebben a témában van-e új fejlemény, Orbán Viktor azt válaszolta: "a hatóságok tudnak erről többet, nekem erről a nyilvánosságot nincs módom tájékoztatni".

Az interjúban az utódlását firtató kérdésre a miniszterelnök visszakérdezett: "utódomat? Ha körbenézek, most melót és melót látok csak".

Az interjú után a Blikk olvasói is faggathatták Orbán Viktort. Az egyik kérdésre válaszolva, miszerint miért titkolták el feleségével az angliai útjukat, a kormányfő elmondta: ha a miniszterelnök biztonsági kíséret nélkül van bárhol, arról semmilyen információ nem adható ki, csak azután, ha a biztonsági szolgálat helyreállt. "Vagyis, miután én testőrök nélkül voltam külföldön, a szóvivő helyesen és szabályszerűen járt el" - fogalmazott.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×