Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Giró-Szász: A még jól fizető adósokon segít a végtörlesztés

A rögzített árfolyamú végtörlesztés a még jól fizető adósoknak nyújt mentőövet - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az InfoRádió Aréna című műsorában. A nem fizető adósok táborának növekedése azonban már a frank árfolyamának erősödése előtt is gyorsult - tette hozzá.

A kilakoltatási tilalom, a Nemzeti Eszközkezelő, valamint az árfolyamgát után a rögzített árfolyamú végtörlesztés, amelyre a tervek szerint év végéig lehet majd jelentkezni, azoknak nyújt segítséget, akik még valahogy tudják törleszteni a hitelüket - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az InfoRádió Aréna című műsorában.

Képletesen fogalmazva az első lépcsőfok, vagyis a kilakoltatási tilalom azoknak adott lehetőséget, akik leestek a gödör legaljára, és nem tudnak kimászni - magyarázta a kormányszóvivő. Az árfolyamgát hálót feszít azok alá, akik éppen esnek le a gödörbe, míg a frankhitelek egyben történő kiváltása azoknak ad lehetőséget, akik beleestek a gödörbe, de még kapaszkodnak a szélébe. Viszont, ha most nem nyújtanak nekik kötelet, akkor ők is beleesnek előbb-utóbb" - fogalmazott.

Az alaptörvényhez kapcsolódó sarkalatos törvények és a jövő évi költségvetés elkészítése és megtárgyalása vár a kormányra és a parlamentre az ősszel - közölte a kormányszóvivő. Giró-Szász András kiemelte: az egészségüggyel, a felsőoktatással és az önkormányzatokkal kapcsolatos törvényekről is döntenek majd.

Ezek a magyar államgépezet alapvető struktúráit alakítják át, a kormány elvárása szerint egy olyan új rendszerré, ami jobb lesz az előzőnél - hangsúlyozta.

Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!

Hanganyag: Hlavay Richárd

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×