Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az Egyesült Államokba utazik Schmitt Pál

Az Egyesült Államokba utazik szombaton Schmitt Pál; a köztársasági elnök részt vesz az ENSZ 66. közgyűlésén New Yorkban, és találkozik helyi magyarok közösségével is.

A Köztársasági Elnöki Hivatal az MTI-hez pénteken eljuttatott tájékoztatásában azt írta: az államfő New York-i tartózkodása során felszólal számos, az ENSZ-közgyűlés keretében megrendezendő plenáris ülésen és munkaebéden, amelyeken a résztvevők olyan fontos témákról tárgyalnak, mint Líbia helyzete, az elsivatagosodás veszélye, a fenntartható energia és a nukleáris biztonság.

Schmitt Pál a világszervezet közgyűlésének részeként több mint tíz kétoldalú megbeszélést folytat állam- és kormányfőkkel, valamint az ENSZ főtitkárával - közölte a hivatal.

A köztársasági elnök az ENSZ közgyűlésén szeptember 23-án, pénteken szólal majd fel.

Az államfőt elkíséri útjára Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, akik az ENSZ szakmai programjain vesznek részt.

A világszervezetnél lebonyolítandó hivatalos programja mellett a köztársasági elnök az egyesült államokbeli Clevelandben és New Yorkban is találkozik a helyi magyar közösséggel. A találkozókon az államfő kitüntetéseket ad át.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×