Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Gyurcsány nem megy el a mentelmi bizottság ülésére

Nem megy el Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a mentelmi bizottság ülésére, ahol kedden a mentelmi jogának felfüggesztéséről döntenek. Az ügyészség gyanúsítottként hallgatná ki Gyurcsány Ferencet a sukorói telekcsere miatt.

A Sukoróra tervezett kaszinó-beruházás miatt hivatali visszaéléssel gyanúsítaná meg az ügyészség Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt. A gyanú szerint a sukorói telekcsere miatt 1,3 milliárd forint kár érhette volna az államot.

A mentelmi bizottság a kiadatási kérelem után kért iratokat az ügyészségtől. Májusban a bizottság elnöke, Rubovszky György azt mondta, olyan dokumentumokat kértek be, amelyekre az ügyészség az indítványát alapozta. Először csak egy levelet kaptak, másodjára, augusztus közepén küldött néhány dokumentumot, például tárgyalási jegyzőkönyveket az ügyészség.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök egy közösségi oldalon hétfőn közzétett levélben közölte, hogy nem megy el a meghallgatásra. Azt írta, az ügyészség szerint azzal követett el bűncselekményt, hogy 2008-ban a Parlamentben hivatalosan találkozott a Sukoróra tervezett beruházás befektetőivel, és a találkozó végén támogatásáról biztosította őket.

Átolvasta azokat az ingatlancsere érvénytelenítése miatt folyó polgári perekről jegyzőkönyveket, amelyeket az ügyészség küldött a bizottságnak. Gyurcsány Ferenc szerint minden tanú azt mondta, azon a megbeszélésen nem született döntés, azt pedig senki sem állította, hogy utána sürgette volna a beruházást vagy bárkit annak támogatására kért volna.

A bizottság elnökének azt írta, nehéz megérteni a pálfordulásukat, hiszen korábban megalapozatlannak találták a legfőbb ügyész beadványát, ezért elutasították a mentelmi ügy tárgyalását, és most is a kért hat dokumentumból egyet kapott meg. Gyurcsány Ferenc a levélben közölte, nem akar a mentelmi joga mögé bújni, sőt azt szeretné, ha az eljárás során politikai és ügyészi vádlói szemébe nézhetne, és ő vádolhassa őket tisztességtelenséggel, politikai bűnök elkövetésével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×