Infostart.hu
eur:
374.89
usd:
317.51
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza

Orbán Viktor: Először sikerült jelentősen csökkenteni az államadósságot

Egy lépésben közel öt százalékkal csökkentette a kormány az államadósságot - jelentette be Orbán Viktor a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján. Ez az Európai Unión belül rekordnak számít - hangsúlyozta a kormányfő, aki hozzátette: a kormány célja, hogy ötven százalék alá szorítsa az adósságot.

Magyarország fordulóponthoz érkezett: kilenc év után először sikerült jelentősen csökkenteni az államadósságunkat, és ezzel megnyitottuk a stabil és tartós államadósság-csökkentés korszakát - mondta Orbán Viktor a Parlamentben, a kormányülés után tartott sajtótájékoztatón.

A miniszterelnök kiemelte: az adósság ellenség, ha nem győzzük le, akkor az győz le minket. Az első csatát ebben a háborúban megnyertük.

Egy lépésben közel öt százalékkal, 81 százalékról 77-re csökken a GDP-arányos államadósság mértéke, ami több mint 1340 milliárd forintos csökkenést jelent. Ez az Európai Unión belül rekordnak számít - hangsúlyozta a kormányfő, aki hozzátette: a kormány célja, hogy ötven százalék alá szorítsa az adósságot. 2012-ben életbe lépő új alkotmány ötven százalékban maximalizálja az államadósság GDP-arányos szintjét.

Az adósság csökkentésén múlik a sikeresség

A magyar gazdaságban most megkezdődött fordulat "nekünk, magyaroknak azért is fontos, mert nagyjából húsz éve annak, hogy a megszálló szovjet hadsereg utolsó katonája is elhagyta Magyarországot, és akkor sokan voltunk, akik azt gondoltuk (...), hogy Magyarország ezzel visszanyerte a szabadságát és a függetlenségét" - mondta Orbán Viktor.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az eltelt húsz évben "keservesen kellett megtapasztalnunk annak a régi bölcsességnek az érvényességét és igazságát", hogy egy nemzetet kétféleképpen lehet leigázni, karddal vagy adóssággal. Magyarországon ma minden egyes adózó befizetésének tíz forintjából hetet államadósság-törlesztésre kell fordítani, és "ezt a legjobb jóindulattal sem lehet szabadságnak nevezni" - mutatott rá.

Hogy az elmúlt nyolc évben az ország vezetői butaságból vagy szándékosan adósították-e el az országot, az olyan kérdés, amellyel kapcsolatban mindenki tudni szeretné az igazságot, ezért fontosak azok a vizsgálóbizottságok, amelyek célul tűzték ki a történtek feltárását - mondta. Felidézte, hogy 2002-ben, a kormányváltáskor még csupán a nemzeti össztermék 52 százaléka volt az államadósság mértéke, míg 2010-re ezt 81 százalékra növelték a szocialista kormányok.

Megjegyezte, hogy a világ fejlett államainak esetében az államadósság szintje 90 százalék környékén van, az eurózónán belül az adósság átlagos mértéke körülbelül 80 százalék, és folyamatosan nő.

Az államadósság-csökkentés azért is fontos Magyarország számára, mert egy olyan gazdasági átrendeződés zajlik a világban, amely egyes országokat, amelyek korábban sikeresek voltak, sikertelenné tesz, amelyek pedig sikertelenek voltak, azoknak esélyt és lehetőséget kínál - mondta, hozzátéve: az, hogy mely ország lesz sikeres, illetve sikertelen a következő időszakban, az államadósság csökkentésén múlik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, de a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, az ázsiai piacok emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött; Európában is jó hangulatban telt a kereskedés; valamint az USA-ban is folytatódik az emelkedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelentett, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×