Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Tegyék mellé a diplomájukat" - felháborodtak az orvosok

Nagy port kavart a fideszes Heintz Tamás nyilatkozata, amelyben a felmondólevelüket letétbe helyező orvosokat kritizálta.

"Felvállalom magának válaszként, amit otthon, a három faluból az egyikben mondott egy idős bácsi épp a hétvégén, amikor otthon voltam. Azt mondja, hogy tudja doktor úr, akik most letették letétbe a felmondásukat, tudja mit, tegyék mellé a diplomájukat is. És ez a véleménye nagyon sok embernek, aki úgy gondolja, hogy őt most ne hagyják cserben" - mondta Heintz Tamás, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes tagja egy, a Semmelweis-tervről szóló szerdai sajtótájékoztatón újságírói kérdésre a felmondólevelüket letétbe helyező orvosokról.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke megkeresésünkre elmondta: több szakorvos jelezte már felé e nyilatkozat miatt, hogy az év végét se várja meg a felmondással, ha egyéb szándék is rejtőzik emögött. A szervezet elnöke kiemelte: nem tartja szerencsésnek, hogy a megmozdulással kapcsolatban olyan kolléga nyilvánít véleményt, aki képviselői fizetésre cserélte az orvosi díjazását.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint mivel a döntéshozók legalább egy évtizede nem törődnek az egészségügyben munkát vállalókkal, Magyarország elvesztheti az orvosokért vívott küzdelmet az unió más tagországaival szemben.

"Aki úgy beszél, hogy tegye mellé a diplomáját, az mondja meg, hogy a fiatal, kezdő orvos, vagy akár a fiatal szakorvos mit tegyen a feje fölé, amikor esik az eső, mert lakása meg háza nem lesz. Esetleg a diplomája kemény fedelét?" - emelte ki Éger István.

Hozzátette: évről évre exponenciálisan növekszik azon orvosok száma, akik a külföldi munkavállaláshoz szükséges papírokat igénylik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentése szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×