A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke elégedett a pénteki demonstrációval, és várja a hétfőre tervezett egyeztetetést a belügyminiszterrel. Árok Kornél közölte: megnyugvással fogadták, hogy a korábban már többször megígért, de ki nem fizetett 2004 és 2006 közötti túlórapénzeket végre rendezni akarja a kormány. Szólt arról is, hogy készek a kompromisszumokra, de nem tekintik tárgyalási alapnak az ötévnyi korkedvezményes nyugdíjat. Az áprilisban kezdett demonstrációsorozattal a rendvédelmi dolgozók kiszámítható, tisztes megélhetést biztosító életpályát követelnek, és azt, hogy a hivatásos állományúak változatlan feltételek mellett vonulhassanak nyugdíjba. Emellett jobb munkakörülményeket, korszerű védő- és munkaeszközöket kérnek. Közben a rendőrség közölte: nyugdíjas tűzoltó égette el az izraeli zászlót a pénteki budapesti rendvédelmi tüntetésen. Az 58 éves pilisi férfit az Alkotmány utcában elfogták, előállították, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A zászlóégető ellen garázdaság miatt folyik gyorsított eljárás.
Rágalmazás miatt pert fontolgat a francia Alstom ellen a metrókocsik ügyében a Főpolgármesteri Hivatal. Tarlós István főpolgármester azt is közölte, hogy valószínűleg új tendert írnak ki a 2-es és 4-es metró szerelvényeire, és erről a jövő héten egyeztet Orbán Viktor miniszterelnökkel. Versailles-ban szerdán kezdődött meg az Alstom és a BKV közötti per másodfokú tárgyalása. Korábban a nanterre-i bíróság nem jogerős döntésében megtiltotta a közlekedési társaságnak, hogy lehívja a bankgaranciát, amit a BKV megfellebbezett. A vállalat tavaly bontotta fel a 2-es és 4-es metróra szánt szerelvények gyártására 2006-ban kötött szerződést az Alstommal, mert a francia cég nem szerezte meg határidőre a gyártáshoz szükséges típusengedélyt. Az Alstom szerint a BKV jogtalanul mondta fel a szerződést, így a garancia lehívása sem lehet törvényes.
Nem kíván beleszólni a szakmai munkába a Magyar Nemzeti Filmalap, csak a kereteket akarja biztosítani - fogalmazott a filmszakma megújulásáért felelős kormánybiztos a 42. Magyar Filmszemle szakmai fórumán. Andrew Vajna az Uránia Nemzeti Filmszínházban azt mondta: pontrendszer alapján értékelik majd a beérkező forgatókönyveket. Az elbírálásnál szempont lesz a történetvezetés, a karakterfejlődés, a jelenetek és a filmterv kulturális mondanivalója. Hangsúlyozta: az új rendszer célja, hogy visszacsalogassák a nézőket a mozikba és a magyar filmek külföldi fesztiválokon is megállják a helyüket.
Budapesten 6-an megsérültek, amikor két autó és egy BKV busz ütközött össze reggel a XVI. kerületben. A közlekedési társaság fődiszpécsere elmondta: a 144-es busz utasai közül öten sérültek meg, az egyik autó vezetője súlyosan. Herczeg Zoltán hozzátette: a baleset a Rákos út és a József utca kereszteződésében történt. A karambol körülményeit még vizsgálják.
Líbiában 4 kőolajtartályt bombáztak le a kormányerők az ostromlott Miszráta városában. A tartályok kigyulladtak, és a lángok 4 másikra is átterjedtek. A Moammer Kadhafihoz hű erők mezőgazdasági permetezésre használt kis repülőgépeket vetettek be a légitámadásban. A felkelők közölték, hogy a tűz megfékezésére nincsenek megfelelő eszközeik. Tüzérségi lövedékek csapódtak be a líbiai határ mentén Tunéziában is. Dehibatban kiürítették az iskolákat, és a lakosok pincékben kerestek menedéket. A határnál húzódó, főleg berberek lakta hegyvidéken fokozódtak a harcok, miközben az ország más részein patthelyzet alakult ki a frontvonalakon.
Szíriában bevonult a hadsereg Bánjász városába. Egy emberi jogi aktivista arról számolt be, hogy a harckocsik olyan szunnita negyedeket támadtak, amelyek lakói korábban az államfő távozását követelték. Egyes beszámolók szerint a helyiek egymással összekapaszkodva, élő akadályként próbálták feltartóztatni az érkező harckocsikat. Az akció nem érintette a kisebbségi, alavita vallású környékeket. Szíria több városában pénteken újra sokezres tüntetéseken követelték Bassar-el Aszad elnök távozását. A legutóbbi jelentések szerint 30 tüntető halt meg az összecsapásokban.
Mindvégig az al-Kaida aktív főnöke volt Oszama bin Laden, akivel hétfőn végeztek amerikai kommandósok Pakisztánban. Egy magas rangú amerikai hírszerzési illetékes közlése szerint a terroristavezér abbotábádi rezidenciájáról folyamatosan adott stratégiai, műveleti és taktikai utasításokat. A házában lefoglalt dokumentumokból az is kiderült, hogy az al-Kaida vonatok elleni merényletekre készült az Egyesült Államokban a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások tizedik évfordulóján.
Legkorábban május 16-án indulhat útjára az Endeavour űrsikló - közölte az amerikai űrkutatási hivatal. A NASA már negyedik alkalommal halasztja el a startot műszaki hiba miatt. Az Endeavournek ez lesz a 25-ik, egyben az utolsó útja. A NASA várhatóan júniusban még elindítja az Atlantist, és ennek visszatérte után befejeződik az 1981 áprilisában kezdődött amerikai űrrepülőgép-program.
Újabb, hivatalos tájékoztatás Robert Fico állapotáról