Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
325.94
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Egyhangúlag támogatja a Fidesz-KDNP Polt Péter megválasztását

Egyhangúlag támogatta a Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója Polt Péter legfőbb ügyésszé választását - közölte a Fidesz frakcióvezetője a két kormánypárti képviselőcsoport hétfői ülése után tartott sajtótájékoztatóján.

Lázár János szólt arról is, hogy mindkét frakció támogatja az úgynevezett salátatörvényt, amely a büdzsé megalapozásáról szól, és támogatni fogják a 2011. évi költségvetési törvényjavaslatot is.

A politikus kiemelte: a nyolcéves szocialista kormányzás után először döntöttek úgy kormánypárti képviselőcsoportok, hogy áttekintik az ellenzék által a salátatörvényhez benyújtott módosító indítványokat, és azok közül jó néhány jobbikost és LMP-st támogatni fognak.

Közölte: olyan módosító indítványokat támogatnak majd, amelyek a Jobbik és az LMP politikai programjában "karizmatikusak". Az LMP esetében példaként említette a környezetvédelmet, valamint a bábszínházak, a kortárs táncművészet és az alternatív színházak támogatását. A Jobbiknál kiemelte a várpalotai Trianon Múzeum, valamint határon túli magyar szervezetek, oktatási intézmények és tanulói ösztöndíjak támogatását.

Az MSZP nem tett olyan javaslatot, amely az értékelhetőség szintjét megütötte volna - mondta Lázár János.

A frakcióvezető kérdésre közölte, a frakcióülésen nem került szóba az, hogy a Moody's leminősítette Magyarországot.

Lázár János azon törvényjavaslatával kapcsolatban, amelyben kezdeményezte a közjogi méltóságok 13. havi juttatásának eltörlését, kifejtette: még hétfőn lefolytatja a Ház az indítvány általános, valamint részletes vitáját, és dönteni is fognak róla. A javaslatot a Fidesz-frakció támogatja. A politikus kérdésre hozzátette, a bíróságok és az Állami Számvevőszék juttatásai más elbírálás alá esnek. Véleménye szerint ugyanis a számvevőszéknél olyan teljesítményorientált munka zajlik, amely mindenképpen érdemes az elismerésre, és ezt gondolja a bírákat érintően is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×