eur:
389.51
usd:
361.86
bux:
0
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Tölgyessy Péter a megtört Jobbikról és LMP-ről

A kétharmados többségnek nincs erőteljes ellenzéke, egyik ellenzéki párt sem látszik a jövő kormányképes váltópártjának, mindhárom inkább csak legitimálja a Fidesz új államát - jelentette ki Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A politikai elemző szerint a közvélemény nem igazán érzi a miniszterelnök lépéseinek kockázatát, nincs erőteljes kereslet az ellenzéki véleményre, ám ha ez megjelenne, gyorsan megváltozhat a hazai politika állapota.

Míg az őszi önkormányzati választásokon a szocialisták már érezhetően javítottak tavaszi eredményeiken, addig a két újonnan parlamentbe jutott erő, a Jobbik és az LMP rontott tavaszi teljesítményén. A hatalmas siker után mindkét új pártnak láthatóan igazodnia szükséges a megváltozott helyzetéhez - fejtette ki az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Tölgyessy Péter.

Jobbik: a közélet margójáról az aranyozott termekbe

A politikai elemző emlékeztetett: a Jobbik újra kihívta a híveit az utcára, és a baloldali ellenzéket követve elhagyta a parlamenti alkotmányozó bizottságot is. A párt döntően továbbra is a befolyását vesztő baloldal világlátásával szemben meghatározza meg magát, ám kijelentései szerint eztán megkísérel a jobboldali kormány ellenzéke is lenni, és megpróbálja újra birtokba venni a köztereket. Az országházba egyetlen rohammal bejutó radikális jobboldal hónapokig boldogan belefeledkezett a parlamenti munkába. A közélet margójáról az aranyozott termekbe belépő Jobbik képviselői egyszerre fontosnak érezhették magukat: a legtöbb törvényjavaslatot, módosító indítványt, felszólalást ők zúdították az Országgyűlésre - mondta Tölgyessy.

Csakhogy - tette hozzá -, a kormánytöbbség napirendre se igazán vette javaslataikat, a lángoló szónoklatok gyakran néhány unatkozó kormánypárti honatya előtt hangzottak el. De a Jobbik kezdetben így is 65 százalékban megszavazta a kormánytöbbség előterjesztéseit. Képviselői elmondták: a többségi kezdeményezés az ő programjukból ment át a Fidesz tervei közé, ők keményebben lépnének, mégis az irányt jónak tartják. A választások óta a Fidesz már nem bombázza célzottan jobboldali radikális riválisát. Ám a valóságos gazdasági szabadságharcot indító Orbán Viktor mellett egyszerűen nem jut tér az eddig radikális rendszertagadásával hódító Jobbiknak. Az elvileg révbe érő párt így hamar elveszítette korábbi lendületét.

Főleg a közepes státusú fiatalok pártja

Tölgyessy Péter úgy vélte: a Jobbik felemelkedése része a magyar politikai szerkezet teljes átalakulásának. A '89-es fordulat reményeinek összeomlása, a régi modernizáló baloldal bukása egyszerre hozta a Fidesz kétharmadát, a Jobbik és az LMP áttörését. A Jobbik sokszorosan használja a két világháború közötti radikális jobboldal világmagyarázó szavait és közösségteremtő formáit. De létezése korántsem pusztán a régi radikalizmus folytatása, hanem a rendszerváltás utáni Magyarország bajainak egyenes következménye. A Jobbik ma messze az ország legfiatalabb pártja: a Medián közvélemény-kutató adatai szerint táborában négy és félszer magasabb a 29 évesnél fiatalabbak, mint a hatvanévesnél idősebbek aránya.

Minden kereszténységre való hivatkozása ellenére hívei közt a rendszeresen templomba járók hányada lényegesebb alacsonyabb, mint a sokkal idősebb MSZP-szavazók körében.
Nem az elesett csoportok, hanem inkább az iskolázottabb, közepes státusú fiatalok pártja, amelyben a válságövezetek középrétegei mellett ott vannak a legjobb magyar egyetemek lázadói is. A rendszerváltás utáni Magyarország olyan bántóan nem tudott hitet, azonosulási pontokat adni az elmúlt húsz évben felnövekvő korosztályoknak, hogy azok közel negyede a nekik érzelmi közösséget kínáló Jobbikhoz menekült. Ez az egyik legkeményebb kritikája a létező hazai demokrácia és kapitalizmus világának. A Jobbik egyetlen vészkiáltással lépett át a baloldal évtizedes tabuin. A sikertelensége miatt bántóan frusztrált országban harsányan mondott ki a cigánykérdésről, a külföldi tőke hazai szerepéről olyan állításokat, amelyet sokan gondolnak valónak, amellyel igencsak veszélyes, de roppant hatásos magyarázatot adott megannyi ember bajára - szögezte le az alkotmányjogász.

Egy segéderőre nincs miért szavazni

Az elemző arra is rámutatott, hogy a Jobbik megváltást ígért választóinak, ám megváltásba a kétharmados Fidesz-többség kezdett bele. A jobboldali sajtó, az egyházak segítségével Orbán Viktor már a választások előtt módszeresen szétvágta a Fidesz és a radikális jobboldal közötti közvetlen átjárás lehetőségeit. Hatalomra kerülve a miniszterelnök minden megszólalásában felmutatta a világkapitalizmus elleni lázadás gesztusait, és nem csak beszél, hanem cselekszik is: új keleties rendszert ígér az országnak. A Jobbik tavasszal a vezető ellenzéki erő szerepéért versenyben álló, az ország csaknem valamennyi településén jelenlevő, közepes méretű párttá emelkedett. Ám minden hiába, ha a MIÉP módjára csak csekély súlyú asszisztense lehet az újabb rendszerváltásba kezdő Fidesznek.

Egy segéderőre nincs miért szavazni - tette hozzá Tölgyessy. Szerinte a Jobbik stratégiai dilemmájára egyszerűen nincsen jó megoldás. Egyedül a baloldal gyalázásából mind kevésbé lehet megélni. Ellenben, ha a Jobbik a Fidesszel kezd keménykedni, akkor hamarjában eltávolodhat közvéleményünk rendpárti reflexeitől. A magyarok szeretik az odamondogatást, de biztonságos változást óhajtanak, és a külfölddel sem akarnak durván szakítani. Mindezt most hihetően Orbán Viktor ígéri nekik. A miniszterelnök túlzásba vitt, akár utcai támadása aligha hozhat új támogatókat a Jobbiknak. Ám megmozgatja a cselekvésre váró aktivistákat, csökkentheti a szükségképpen hivatásos politikussá váló vezetők és a radikális bázis közötti feszültséget. Ami máris megvan a magyar gárda és a parlamenti frakció közötti ellentétben. Bármennyire is igyekszik, Vona Gábor vezetése nem ad megbonthatatlan egységet a pártnak. A Jobbik bajaira egyedül a Fidesz látványos kudarca hozhatna megoldást. A csalódott szavazókért való versenyfutás újra lendületet adhatna a pártnak, ám ezt még meg kell élnie a Jobbiknak - szögezte le.

Helyét keresi a LMP

Az LMP- ről szólva a politikai elemző kifejtette. a másik ellenzéki párt gondjai részben hasonló okokból származnak: a rendszerváltás utáni húsz év politikáját tagadó párt nehezen találja a helyét a Fidesz és a szocialisták között. Az alternatív zöldmozgalmak bázisán megszerveződő LMP a régi pártszerkezet összeomlása nélkül aligha jutott volna be a parlamentbe. Szavazóinak túlnyomó többsége jó eséllyel nem a markáns környezetvédő életérzés, hanem az egyéb vállalható párt hiányában voksolt a Lehet más a Politikára. A szervezet hét és fél százalékával jobb eredményt ért el, mint az SZDSZ 1998 óta bármikor. Frissen szerveződött kis pártként azonban olyan elvárásoknak kellene eleget tennie, amelyeknek a kétharmados többséggel szemben régi nagyobb párt is bajosan tudna.Megfontolt értelmiségi módjára, szélesebb közönség nélkül

A rendelkezésre álló csekély számú adat szerint az LMP valamennyi pártól szerzett választókat - mondta Tölgyessy Péter, aki rámutatott, hogy legtöbbjük korábban a szocialistákra és nem az SZDSZ-re voksolt, vagy új szavazó. A baloldali véleményformálók többsége a szabad demokraták MSZP melletti régi szerepének betöltését várná el az új párttól. Miközben pontosan a régi baloldal tökéletes bukása a legfőbb oka az LMP sikerének. A Lehet más a Politika minden véleményvezéri terelgetése ellenére a saját útját próbálja járni, csakhogy máig nincsen döntés a párt irányáról.

A szervezet induló bázisa ösztönei alapján megmaradna vérbeli posztmodern alternatív pártnak. Mások ambíciója viszont nem kevesebb, mint a baloldali vezető pozíció kivívása. Az önkormányzati választások azonban jókora kudarcot hoztak a pártnak. A szocialisták Budapesten is nagyban növelték előnyüket az LMP előtt, vidéken meg az új szervezet olykor jelentős városokban is kimaradt a helyhatóságokból. Az önkéntesek munkájára és pénzadományaira hagyatkozó párt viszonyaink között sokfelé még csak elindulni sem tudott a választásokon - fűzte hozzá az elemző.

Nem látszik a Fidesz legkeményebb ellenzékének

A létező hazai demokrácia gyakorlatának tagadásával fellépő LMP kezdetben nem igazán mondott erélyesen ellent a Fidesz nyomulásának, és máig kevéssé alkalmazza a látványos demonstrációk szokásos zöldpárti eszközeit. Megfontolt értelmiségi módjára korrekt akar maradni a politikai vitákban, ám így álláspontja a szélesebb közönség számára sokszor követhetetlen - folytatta Tölgyessy Péter. Hangsúlyozta: az LMP kezdettől vitatja a világkapitalizmus világát, ennek megfelelően helyesnek véli a különadók rendszerét. Az Alkotmánybíróság hatáskörének csorbítását javasló Fidesz indítványnál valamelyest több jogosítványt hagyott volna meg a testületnél. Társadalompolitikája az MSZP régi reformközgazdász hagyományával keményen szakítva régi baloldali célokat tűz maga elé. Alternatív költségvetési javaslata húsz esztendő ámítása után elsőként mondja ki nyíltan: a beavatkozó jóléti állam megvédése adóemelést kíván.

Számos új oköadón kívül Magyarország kilépését indítványozza a térségbeli adócsökkentési versenyből: a társasági adót ismét felemelné 19 százalékra, adót vetne ki a nagy értékű ingatlanokra, és a négykulcsos, erősen progresszív személyijövedelemadó-indítványában a havi hétszázezer forintnál magasabb jövedelmekre ötvenszázalékos elvonást javasol. Cserében hosszabb távon kisebb állampolgári egyenlőtlenséget, az ország felzárkózását jobban segítő állami oktatást és egészségügyet, messze határozottabb környezetvédelmet ígér. Az LMP minden újszerűsége és jogvédő értelmiségi szembenállása ellenére azonban nem látszik a kétharmados hatalom legkeményebb ellenzékének. Így minden bajával együtt az MSZP tűnik a Fidesszel leginkább szembeszegülő pártnak, ami az önkormányzati voksoláson már sokban segítette a szocialistákat - emlékezetett Tölgyessy Péter.

Nincs kereslet az ellenzéki véleményre

Szólt arról is, hogy nemrégen még csaknem eszköztelen Jobbik és LMP fontos választói vágyakat kielégítve szinte a semmiből emelkedett parlamenti párttá. Most viszont a parlamenti képviselet, a számottevő nyilvános szereplés és a jelentős költségvetési támogatás ellenére mindkét párt egyformán gondban van. A kétharmados többségnek nincs erőteljes ellenzéke. Egyik ellenzéki párt sem látszik a jövő kormányképes váltópártjának. Mindhárom inkább csak legitimálja a Fidesz új államát. Orbán Viktornak politikája igazolásához igencsak szüksége van az összes bajért felelőssé tehető, és a minden jobbítási akarattal dacoló MSZP képére.

A másik két párt meg a fél-ellenzéki helyzetével küszködik. A magyarok nagyobbik fele most Orbán Viktor koncepciójához köti reményeit. A közvélemény nem igazán érzi a miniszterelnök lépéseinek roppant kockázatát. Nincs erőteljes kereslet az ellenzéki véleményre. Ám, ha ez az igény bármiért megjelenne, gyorsan megváltozhat a hazai politika állapota - zárta elemzését Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×