Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.89
bux:
143608.57
2026. november 6. péntek Lénárd

Prostitúcióra kényszerítették a fiatal magyar lányokat Bécsben

Emberkereskedelemmel foglalkozó hálózatot számolt fel a Nemzeti Nyomozó Iroda az osztrák rendőrség segítségével. Az egyik gyanúsítottat Sarkad térségében egy tanyán fogták el, míg társára Bécsben csaptak le a hatóságok.

Az osztrák és a magyar rendőrség együttműködésének eredményeképpen sikerült elfogni az egyik gyanúsítottat Sarkadon. Terhére róható, hogy Magyarországon fiatal lányokat megtévesztéssel édesgetett magához, majd Ausztriában, Bécsben, különböző stúdiókban prostitúcióra kényszerítették őket - közölte az NNI igazgatója.

Csizner Zoltán a lebukásuk körülményeiről azt mondta: az egyik lánynak sikerült megszöknie, majd ezután a magyar hatóságok felvették a kapcsolatot az osztrák rendőrséggel. Kiderült, hogy két másik nő már tett hasonló tartalmú feljelentést náluk. Ezzel megkezdődött a rendőri együttműködés.

Különleges volt az elfogás helyszíne a gyanúsított tanyájának fekvése miatt. Ezért speciális egységeket kellett bevetni - folytatta az igazgató.

A bizonyítékokról és a vallomásokról egyelőre nem nyilatkozhatott az NNI vezetője. Annyit azonban elmondott, hogy egy magyar férfit és egy szintén magyar nőt a gyanúsítanak egyelőre emberkereskedelemmel, amelynek minősített esetéért akár nyolc év börtönt is kaphatnak. Előzetes letartóztatásukat pedig már elrendelte a bíróság.

A rendőrség adatai szerint legalább két éve végezték bűnös tevékenységüket. E pillanatban három sértettről tudnak, a tanyán talált, és ott dolgozó lányokra pedig valószínűleg ugyanaz a sors várt volna, mint az osztrák rendőröknél jelentkezett társaikra - közölte Csizner Zoltán.

Gerald Tatzgern ezredes, az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal központi emberkereskedelem elleni irodájának vezetője azt mondta: volt, hogy naponta 20 vendéget kellett kiszolgálniuk a sértetteknek.

Uzonyi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda területi főosztály dél-alföldi régiójának alosztályvezetője pedig arról beszélt, hogy a Békés megyei Sarkadról irányította egy férfi a bűncselekményt évek óta.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×