Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.89
bux:
143608.57
2026. november 6. péntek Lénárd

Gyurcsány Ferenc: el a kezekkel a költségvetési tanácstól!

Gyurcsány Ferenc szerint a költségvetési tanács költségvetését lényegében megszüntetnék a kormánypárti képviselők, s erre nem lehet mást mondani, mint azt: el a kezekkel a költségvetési tanácstól!

A volt miniszterelnök, az MSZP Demokratikus Koalíció platformjának elnöke pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján kiemelte: a költségvetési tanácsot azért hozták létre - az akkori ellenzék, a mai kormánypártok egyetértésével -, hogy legyen egy olyan független intézmény, amely költségvetési ügyekben képes önálló véleményt alkotni, s arról az Országgyűlést és a választókat tájékoztatni.

"Éppen arra alkalmas, hogy akkor szóljon, akkor parancsoljon megálljt a kormányoknak, amikor még csak kockázatot jelent a költségvetés elszaladása, s előre jelzi, ebből baj lesz, mint ahogyan tette idén is" - közölte a volt kormányfő.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, a költségvetési tanácsban lévő emberek "nem tekinthetőek szocialista szimpatizánsnak". Mint hozzátette, a tagokat a volt köztársasági elnök kérte fel, s Kopits György, a testület elnöke egy "nagy tiszteletnek örvendő, igazi önálló személyiség".

Úgy fogalmazott: kétségtelen, hogy a Fidesz szerint Kopitsnak van egy "bűne", ugyanis hónapok óta azt mondja, "amerre ez a költségvetési politika megy, az bajt fog okozni". Ez a költségvetés középtávon nem fenntartható, nem lehet "egyszeri pénzekből, amelyeket elveszünk a nyugdíjasoktól, egyszeri adókból, amelyeket ráterhelünk különböző ágazatokra, hosszú távon stabil, fenntartható költségvetést csinálni, mert baj lesz 2013 környékén" - tette hozzá.

Rámutatott arra: a költségvetési tanács mondja azt, hogy - szemben a kormány állításával - ebből nem lesz plusznövekedés, sőt növekedést rontó hatása van azoknak a módosításoknak, amelyeket az adótörvényekhez a Fidesz az utolsó napokban benyújtott. Gyurcsány Ferenc közlése szerint a költségvetési tanács mondja azt is, hogy "szó nincs itt egymillió új munkahelyről, s a 2014-ig terjedő ciklusban jó, ha pár ezer lesz".

A volt miniszterelnök úgy fogalmazott: "függetlenül a párthovatartozástól, az nincsen rendben, hogy ha ellentmond a kormánynak az Alkotmánybíróság, akkor nekimegyek az Alkotmánybíróságnak, s ha ellentmond a kormánynak a költségvetési tanács, akkor annak megyek neki". Vagy ha tiltakoznak a magánnyugdíjpénztárak, mert belenyúlnak a pénztárcájukba, "akkor az erre a válasz, hogy csak azért történik meg, mert a pénztárak vezetői a baloldalhoz húznak, s elkezdődik egy lejárató kampány" - közölte a szocialista politikus.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, egyetlen kormány sem tökéletes, s annál nagyobb esély van elkerülni a bajt, minél többen nyilváníthatnak véleményt egymástól függetlenül törvényekről, szándékokról, "hogy időben kapjunk figyelmeztetést".

Megjegyezte: "rosszul teszi a Fidesz, rosszul teszi a kormány, ha minden kritikában önmaga elleni támadást lát", s minden kritikára az a válasza, hogy nekimegy teljes erejével a kritikát megfogalmazóknak. Gyurcsány Ferenc úgy látja, lassan "kocsmai verekedéshez" fog hasonlítani a magyar demokratikus politika; "a Fidesz előbb üt, utána kérdez".

Az MSZP Demokratikus Koalíció platformjának elnöke péntek este Veszprémben lakossági fórumon tartott előadást, a rendezvényen mintegy kétszázan vettek részt.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×