Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
326
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Győri Enikő: Jövő héten bemutatjuk a magyar EU-elnökség programját

Az Európai Unió 2011-es költségvetésének bukása és az ír válság egy sor olyan feladatot állít a magyar elnökség elé, amelyre eddig nem számított a kormány - mondta Győri Enikő európai uniós ügyekért felelős államtitkár. Hozzátette jelenleg is dolgoznak a soros elnökség programján, amelyet először jövő héten mutatnak az Európai Parlamentben.

Az Európai Unió nincs könnyű helyzetben, és nincs jó állapotban, ezért olyan feladatok várnak a magyar elnökségre, amelyeket legrosszabb álmainkban sem vártunk - mondta Győri Enikő európai uniós ügyekért felelős államtitkár. Szerinte az is elképzelhető, hogy az unió 2011-es költségvetésének tárgyalása átcsúszik a magyar elnökség idejére.

A magyar kormány és az Európai Bizottság szerdai együttes ülésén megerősítették, hogy Magyarország nem hisz a diktátumokban, az elnökség során szigorúan a szerződések alapján hozzák majd a döntéseket.

Győri Enikő elmondta, hogy jelenleg a magyar uniós soros elnökség programjának finomhangolása folyik, mivel a napi események folyamatosan felülírják a nyáron megfogalmazott terveket. A finomhangolás során Magyarország állandó kapcsolatban van az európai uniós intézményekkel és a tagállamok kormányfőivel, a keleti partnerség országainak, illetve a balkáni országok vezetőivel. A programot már a jövő héten bemutatják.

Győri Enikő hozzátette, folyamatosan konzultálnak az Európai Parlament frakcióival is, Orbán Viktor miniszterelnök az elnökség előtt valamennyi frakció vezetőjével tárgyalni akar. A szocialista frakció vezetői a héten Budapesten jártak, a néppárti politikusok és a parlament teljes vezérkara december 2-án érkezik a magyar fővárosba. Az államtitkár azt mondta, e találkozók tanulságait is be tudják még építeni a programba.

Győri Enikő a magyar elnökség fő céljait ismertetve elmondta, nyárra szeretnék elfogadtatni a hat jogszabályból álló gazdasági kormányzási csomagot, megerősíteni az agrár- és a kohéziós politikát, és elfogadtatni a Duna-stratégiát.

A miniszterelnök szerint is életet kell lehelni a bővítési folyamatokba, a schengeni bővítéssel kapcsolatban pedig ragaszkodni a technikai feltételek számonkéréséhez, és el kell utasítani az ezzel kapcsolatos politikai árukapcsolásokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×