Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Lövétei István még mindig kifogásolja a Fidesz javaslatát

Lényegesen korlátozza az alkotmányosságot a Fidesz javaslata - mondta Lövétei István alkotmányjogász az InfoRádióban. A kormányzó párt módosító indítványa szerint, nem minden alapjog esetén semmisíthetne meg költségvetési vagy adóügyeket az alkotmánybíróság. Csak akkor, ha a szabály sérti például az emberi méltósághoz, vagy a személyes adatok védelméhez fűződő jogokat. A tulajdonjog is alapvető jog az alkotmányban, ez azonban nincs benne a felsorolásban.

A Fidesz javaslata bizonyosan lényeges korlátozása az alkotmányosságnak - jelentette ki Lövétei István. Az alkotmányjogász úgy véli, ezzel nem mindent, de nagyon sok teret elvettek az Alkotmánybíróság elől. Hiszen az adó- és költségvetési, valamint az egyéb, hasonló befizetésekhez kötődő jog alapvetően a tulajdonjogot érinti.

Arról, hogy a módosításban szereplő, magánnyugdípénztári betétek átcsoportosítása, illetve a 98 százalékos különadók miatt lehet-e alkotmánybírákhoz fordulni, Lövétei István azt mondta: nem kizárt, hogy a testület találhat valamiféle jogtechnikát annak levezetésére, hogy mégis érintse ezeket a területeket is.

A szakértő leszögezte: nem tartja természetesnek és dicséretesnek sem, hogy ha ilyen módon próbálják korlátozni az alapvető jogokat.

Ha a testület nem tudja megállapítani a döntés alkotmányellenességét, és a panaszos, akinek elvették a magánnyugdípénztári befizetését, bírósághoz fordul, a polgári perben kicsi a valószínűsége annak, hogy egy bíró azt mondja: károkozás történt, tehát az államnak kell azt megtérítenie.

Ugyanis a bíróságok nem alkotmányosságot, hanem jogszabályokat vizsgálnak, ezek alapján pedig nincs itt jogellenesség - fejtette ki az alkotmányjogász.

Lövétei István felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós jog, és az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapvető emberi jogként rögzíti a tulajdonjogot, amelynek a sérelme ellen védekezhetünk. Tehát ez esetben olyan nemzetközi fórumokhoz igenis lehet fordulni, amelyek efféle ügyekben ítélkeznek - szögezte le.

Hozzátette azonban, hogy ez sokkal nehezebb, mivel előbb a hazai jogszolgáltatónál kell próbálkozni, és ha ott elutasítják a pert, akkor fordulhat a polgár magasabb testülethez, ami évekig tartó eljárást is jelenthet.

Hanganyag: Windisch Judit

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×