Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
324.47
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Szenczy Sándor: Egyre fontosabb lehet a civil segélyszervezetek szerepe

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetője szerint a Civil Humanitárius Koordinációs Központ létrejötte segít a segélyszervezetek között a feladatok elosztásában. Szenczy Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a segélyszervezetek és a katasztrófavédelmi szervek együttműködésével nagy eredményeket lehet elérni.

A legnagyobb segélyszervezetek kezdeményezésére jött létre a Civil Humanitárius Koordinációs Központ. Ennek hatása Szenczy Sándor szerint rövidesen érezhető lesz, mert amikor adománykártyákat osztanak majd, akkor mindenki láthatja, hogy ki és milyen értékben kapott segítséget.

Ezután nem lesz szükség arra, hogy a segélyszervezeteket körbejárva gyűjtsék az adományokat. A kölcsönös tájékoztatás révén ugyanis nem fordulhat elő, hogy ugyanaz a személy több szervezettől kérhessen támogatást ugyanarra a célra, illetve ha megkapja, többfelé is elszámolhassa - fejtette ki.

Emellett a különböző szolgálatok eloszthatják egymás között a feladatokat, így a hozzájuk fordulókat mindig az illetékes segélyszervezethez tudják irányítani - fűzte hozzá a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetője.

Szenczy Sándor a műsorban arról is beszélt, hogy a kolontári iszapkatasztrófa nagyságrendjét nem lehet összehasonlítania világ más pontjain történt természeti csapásokéval. Azonban az nagy előnyt jelent a magyarországi viszonyok között is, hogy a civil segélyszervezeteknél magasan képzett szakemberek dolgoznak.

Ez egyébként egybevág a központi akarattal - mondta el a szakember. Hozzátette: habár a katasztrófavédelmi főigazgatóság önállóan is el tudná látni a feladatát, azonban belátták, hogy miért végeznének el olyan feladatokat, amelyek megoldására a civilek magasabb színvonalon képesek.

Ilyen az ingóságok pótlása, amit senki sem finanszíroz, illetve az élelmiszerek pótlása, ahol a civil szervezetek otthonosabban mozognak a központi szerveknél. Vagy például a nemzetközi bevetéseknél, ahol a polgári segélyszolgálatoknak jóval kisebb a bürokráciára van szükségük, gyorsabban tudnak mozdulni a helyszín felé - jegyezte meg.

Örömteli fejlődés, hogy mindezt a hivatalos helyeken érzékelik, ami nagymértékben elősegíti az együttműködést - szögezte le Szenczy Sándor.

a teljes interjút itt hallgathatja meg!

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×