Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.87
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Szijjártó: csak az ellenzék nem ért egyet a botrányos végkielégítések idejének lezárásával

A miniszterelnök szóvivője szerint csak az ellenzéki pártok, közülük is leghangosabban az MSZP vitatja a kormány azon célját és az emberek azon döntését, hogy a botrányos végkielégítések korszakát le kell zárni.

Szijjártó Péter azt mondta, az MSZP valószínűleg azért tiltakozik ilyen hangosan, mert a párt soraiból és holdudvarából kikerülő vezetők érintettek a végkielégítések ügyében.

"Jó reményekkel lehetünk az iránt, hogy a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselői egytől egyik mellé állnak majd ezeknek a jogszabálytervezeteknek az Országgyűlésben" - fogalmazott a szóvivő, utalva a Lázár János Fidesz-frakcióvezető által beterjesztett javaslatokra, köztük az alkotmány módosítására, amely szerint azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kikerülnének az Alkotmánybíróság hatásköréből.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×