Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
323.26
bux:
148957.78
2026. november 4. szerda Károly

Sokaknak kell gyógyszert váltaniuk - Lapszemle

A Magyar Nemzet arról ír, hogy akár több tízezer diabéteszes beteget kell majd átállítaniuk az orvosoknak más gyógyszerre, az Európai Gyógyszerügynökség ugyanis három általuk használt készítmény forgalomba hozatali engedélyének felfüggesztését javasolta.

Legkésőbb jövőre el kell kezdeni a nagy reformokat - írja a Napi Gazdaság. Az elmúlt nyolc év elhibázott gazdaságfejlődési modellje nyomán a gazdaság potenciális növekedési üteme négy százalékról egy százalékra csökkent, mind a külső, mind a belső egyensúlyát elvesztette az ország, az egy főre jutó GDP pedig évek óta stagnál - mondta Mellár Tamás, a Századvég Gazdaságkutató kutatási igazgatója a 48. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában Szegeden. Ezért szükség van egy új gazdaságpolitikára és a válság is új válaszokat igényel, de szakítani kell azzal a felfogással, hogy a reformok restrikcióval járnak együtt.

Régi és új aukciószervezőkről ír ma a Világgazdaság. Az előttünk álló két hétben fél tucat hazai cég rendez kisebb-nagyobb árveréseket. Közöttük van két vezető festmény-aukciósház, a Virág Judit és az Abigail Galéria, de akad olyan galéria is, amely eddig soha nem szervezett önálló árverést. Az eredményeket mindenki feszülten várja, mert kiderül, elindul-e végre ismét a műkincspiac.

A Népszabadság arról ír, hogy Fekete István Kincskereső kisködmöne még mindig a húszas listában van, ma is ez az első kötelező olvasmány a legtöbb általános iskolában. Ebben a könyvben átlagosan 11,2 szóból áll egy mondat, nyelvezete pedig igen távol áll a mai 8-9 éves gyerekekétől, akik nem értik, és emiatt nem is szeretik ezt a könyvet. A kötelező olvasmányok listája a felsőbb évfolyamokon sem fest sokkal másképp: az elolvasandók kétharmada XIX. századi mű, a szövegek régiek, a világképük érthetetlen a mai gyerekek számára - mutat rá Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság alelnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lezsák, Martonyi, Torgyán, Szita – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Lezsák, Martonyi, Torgyán, Szita – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek

Ítélkezés helyett kíváncsiság – a levéltári főigazgató és a miniszterelnök is ezt a hozzáállást ajánlja a nevek megismerése után; szerda délelőtt elkezdtek nyílni az úgynevezett ügynökakták, számos 6-os karton adata már nyilvános, kiderül róluk ez-az.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×