Infostart.hu
eur:
385.28
usd:
331.61
bux:
121952.15
2026. január 16. péntek Gusztáv

Navracsics Tibor: az EU-nak is célja a versenyképesebb Magyarország

A kormány célja, hogy Magyarország Közép-Európa legerősebb, leginkább versenyképes országa legyen, ezáltal az unió is versenyképesebb lesz - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az Európai Néppárt csütörtöki rendezvényén Budapesten.

Ennek érdekében a kormány már megtette a kezdő lépéseket: bizonyos adónemeket csökkentett, illetve eltörölt, kidolgozta az új Széchenyi-tervet, és a versenyképesség növekedését segítő közigazgatást hozott létre - közölte Navracsics Tibor az Európai Parlament néppárti frakciójának keretei között működő Európai Ötletek Hálózata elnevezésű szervezet tanácskozásán.

Hozzátette: a cél az, hogy Magyarország a leggyengébb országból a legerősebbé váljon a régióban.

Ezek az intézkedések azonban még csak az első lépések, de hozzájárulnak az unió versenyképességét serkentő EU 2020 program sikeréhez - jegyezte meg a politikus.

A miniszter hangsúlyozta: Magyarországot a többi államnál jóval súlyosabban érintette a pénzügyi válság, mivel már 2004-ben romlani kezdtek a gazdasági mutatók, 2006-tól pedig gyakorlatilag nem volt gazdasági növekedés az országban, így a legyengült állam sokkal inkább kiszolgáltatott volt a válság hatásainak.

A most hatalomra került kormánynak tehát egy 2004 óta húzódó politikai-gazdasági válságot kell kezelnie - emelte ki.

Az EU elnökségét betöltő tagállam felelőssége, hogy az unió hogyan felel meg a pénzügyi válság okozta kihívásnak, és milyen jövőképet alakít ki, így Magyarország azért is speciális helyzetben van, mert ezt "országos szinten" is meg kell valósítania - utalt a miniszter Magyarország 2011 első félévében esedékes uniós elnökségére.

Az elnökséget konkrét tartalommal kell megtölteni - figyelmeztetett Navracsics Tibor, hozzátéve: az EU nem lehet csak jogközösség, hanem olyan közösségnek kell lennie, amelynek a polgárok számára is van értelme. Demokratikus, átlátható kapcsolatrendszerre van szükség - emelte ki.

A 2011-es év kivételes lehetőség lesz Közép-Európa számára - mondta a politikus, emlékeztetve: az első félévben Magyarország, a másodikban Lengyelország tölti be az EU soros elnöki posztját.

Mint mondta: Közép-Európa sok újat adhat az uniónak, a bővülés ugyanis az "eszmék gazdagodását" hozta; minden tagállam hozzáadja a saját nemzeti karakterét az unió összképéhez.

A miniszter hangsúlyozta: az uniós szakpolitika megújítását a szabadságnak és a felelősségnek kell vezérelnie, Magyarország már megtapasztalta az elmúlt nyolc évben, hogy milyen következményei lehetnek a politikai felelősség hiányának.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Forrong a világ, cikázik a forint

Forrong a világ, cikázik a forint

Miközben a világ még a meghökkentő venezuelai eseményeket sem emésztette meg, Donald Trump amerikai elnök már az iráni katonai beavatkozást mérlegeli, Grönland megszerzéséről beszél és újabb támadást indított a Fed elnöke ellen. A héten így a befektetők a geopolitikai feszültségekre figyelnek, illetve Japánra, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A friss amerikai ipari termelési adat eközben vegyes képet mutat: a termelés bővült, de a várakozásoktól elmaradó mértékben. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg, a mai napon pedig még nem találta meg az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×