Infostart.hu
eur:
364.9
usd:
326.16
bux:
144755.35
2026. november 3. kedd Győző

Visszásságokat keresnek az állami ünnepek előkészítésénél

Vizsgálat zajlik a korábbi állami rendezvények, különös tekintettel az augusztus 20-i ünnepségek ügyében. Az eljárást a közigazgatási és igazságügyi miniszter kezdeményezésére a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal végzi.

Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára elmondta: a miniszter július közepén kezdeményezte a vizsgálatot, amely augusztus 31-én zárul.

A KEHI főként az állami rendezvények jogi hátterét, az engedélyek beszerzését, a felkérő és lebonyolító közötti kapcsolatokat ellenőrzi.

A visszásságokról szólva az államtitkár példaként említette, hogy a korábbi Miniszterelnöki Hivatal nem készítette elő az idei augusztus 20-i ünnep engedélyeztetési hátterét, a közterület-foglalási engedélyeket - jogszabályi tiltás ellenére - továbbadta a augusztus 20-i repülőversenyt szervező cégnek.

A rendezvényszervezők olyan közterületi reklámokat helyeztek el az elmúlt években - sorolta -, amelyre nem volt engedélyük, és az abból befolyó összegekkel senki nem számolt el, és nem találni a nyomát az ünnepen kiszolgáló vendéglátóipari egységeknek kiadott engedélyeknek sem.

Kovács Zoltán felhívta a figyelmet, hogy az augusztus 20-i repülőverseny megrendezésére - a MeH és a szervezők között - kötött szerződés hátrányos a magyar államra nézve. Úgy fogalmazott: a gyakorlatilag egyoldalú szerződéstől az állam előzetes hat hónapos határidővel állhat el, felmondás esetén komoly kárpótlást kaphat a szervező cég.

Mivel azonban közlekedési hatóság nem adott idén repülési engedélyt, ezért a szerződés nem él - hívta fel a figyelmet.

A minisztérium megállapítása szerint a szervezők jogsértést követtek el akkor, amikor tavaly a rendezvény első napján nem rendelkeztek a légtérhasználatára vonatkozó engedéllyel - emelte még ki.

Emlékeztetett: a légi bemutatóval kapcsolatban a jövő nemzedékek országgyűlés biztosa, Fülöp Sándor is indított vizsgálatot és felhívta a figyelmet, hogy a repülőverseny a zajhatása miatt veszélyezteti az egészséges környezethez való jog érvényesülését.

Az államtitkár hozzátette: elvi szempontból is aggályos, hogy a világörökség részét képező épületek felett folyt a verseny, amely az épített környezet mellett a közönséget is veszélyeztette.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×