eur:
400.09
usd:
362.14
bux:
73059.71
2024. október 3. csütörtök Helga

Eltérő állásponton Orbán és a Jobbik a Magyar Gárdáról

Orbán Viktor szerint nem lehet eltűrni, hogy félkatonai szervezetek a törvényen kívül akarjanak igazságot szolgáltatni. A miniszterelnök ezt azután mondta, hogy csütörtökön részt vett a Jobbik parlamenti frakciójának ülésén. Mint sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, véleménykülönbség van közte és a Jobbik között a Magyar Gárda helyzetét illetően.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, ahogyan a nemzeti együttműködés rendszerében "nem hagyjuk büntetlenül a tyúklopást sem, azt sem tűrhetjük el, hogy félkatonai szervezetek a törvényen kívül akarjanak igazságot szolgáltatni, vagy hogy országgyűlési képviselők semmibe vegyék a magyar bíróságot és annak határozatait".

"A magam részéről nem járulok hozzá ahhoz, hogy kimasírozzunk a civilizációból" - idézte a Jobbik-frakció ülésén elmondott szavait a kormányfő.

Tájékoztatása szerint a jobbikos képviselők elmondták, hogy ők másképpen látják az elmúlt néhány hónap politikai történéseit, és másképpen látják a saját maguk, valamint a Magyar Gárda helyzetét is. A véleménykülönbség a beszélgetés végén is fennmaradt - tette hozzá Orbán Viktor.

Vona Gábor pártelnök értékelése szerint a képviselők kulturált hangvételű beszélgetést folytattak Orbán Viktorra.

Mint mondta, a kormányfő meghívásával azt szerették volna elérni, hogy a politika képes legyen megoldást, kompromisszumot találni ebben a "több ezer ember életét meghatározó" kérdésben.

A Jobbik célja, hogy "dekriminalizálják" a gárda ügyét, így a gárdisták végre nyugodtan élhessenek politikai szabadságjogaikkal, azonban ennek garantálására Orbán Viktor semmilyen fogadókészséget sem mutatott - fejtette ki a politikus.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
A közel-keleti feszültséget emésztették a piacok

A közel-keleti feszültséget emésztették a piacok

Elsősorban a tegnap esti közel-keleti eszkaláció nyomhatja rá a bélyegét a mai kereskedési hangulatra: Irán este rakétatámadást indított Izrael ellen, utóbbi pedig ma reggel újabb csapást mért Libanonra. A fejlemények tovább élezik a geopolitikai helyzetet a térségben, aminek hatására emelkedik az olaj ára, a tengerentúli tőzsdéken pedig nagy esést láttunk tegnap. Az európai piacokon vegyes mozgásokat láthattunk, és a délutáni amerikai munkaerőpiaci adat sem változtatott érdemben a hangulaton. Szektorszinten jól teljesítenek az olajipari és a védelmi cégek, míg a légitársaságok esnek. Amerikában óvatos emelkedést hozott a szerdai nap, érdemes azonban kiemelni a Teslát, melynek árfolyama közel 4 százalékos mínuszban zárt, miután a vállalat a vártnál kevesebb autót értékesített a harmadik negyedévben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×