eur:
397.95
usd:
359.53
bux:
74189.72
2024. október 2. szerda Petra

Nógrádban 82 embert ki kellett telepíteni

Nógrád megyében 14 településen okozott gondot a vasárnap éjszaka lezúdult nagy eső, 82 embert kellett kitelepíteni otthonából - közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Szeles Péter elmondta: Endrefalván 150-160 lakóházat veszélyeztetett a víz, emiatt 30 embert helyeztek el a helyi közösségi házban.

Nagylócon és Szalmatercsen három-három házból 16 ember hagyta el otthonát, és költözött rokonokhoz, Nógrádmegyerben pedig összedőlt egy ház, amelynek 10 lakója ugyancsak a rokonainál talált menedéket.

Ecsegen csaknem 80 ház volt veszélyben, és négy embert kellett kitelepíteni, Béren pedig két embert a tűzoltók menekítettek ki.

Szeles Péter közölte: Litkén hétfő reggel átszakadt a Dobroda-patak gátja, 8 ház van veszélyben, 20 embert kiköltöztettek. A falun átvezető utat teljes szélességében lezárták.

Címlapról ajánljuk
Irán masszív rakétacsapást hajtott végre Izrael ellen, Washington beavatkozhat
Tudósítónktól

Irán masszív rakétacsapást hajtott végre Izrael ellen, Washington beavatkozhat

Órákkal azután, hogy az izraeli hadsereg „korlátozott” invázióba kezdett Libanonban, megjött Teherán bosszúja Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér likvidálására: közel kétszáz ballisztikus rakétát lőttek ki Izraelre. Tel-Aviv egy külvárosában közben két fegyveres támadó lelőtt több embert.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Új mélyponton is járt a forint az iráni támadás hírére

Új mélyponton is járt a forint az iráni támadás hírére

Az elmúlt napok sorozatos forintgyengülése folytatódott kedden is. A kora délutáni órákban a forint 398 felett az euróval szemben, ami új kéthavi forintmélypont. Ebben a Fed-elnök lassabb kamatvágásra utaló tegnapi beszéde, a dollár határozott erősödése, és az is szerepet játszik, hogy a Fehér Ház információi szerint Irán rövidesen ballisztikus rakétákkal fogja megtámadni Izraelt. A dollár ereje miatt a dollár/forint jegyzések 360-ig ugrottak, ami új egyhavi forintmélypontot jelent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×