eur:
397.62
usd:
358.4
bux:
74128.79
2024. október 1. kedd Malvin

Újra működhetnek a bezárt kisposták, és megszüntetett szárnyvonalak

Már az idén nyáron megnyitná a kormány a bezárt kispostákat és újraindítaná a megszüntetett személyforgalmat a vasúti mellékvonalakon - közölte a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás hangsúlyozta: a kormányzati szándék szerint ugyan kiemelt cél az állami vagyonnal való hatékony gazdálkodás, de nem ez az egyetlen kritérium, azt felülírhatják a társadalmi igények.

 Felleig Tamás emlékeztetett arra: jelenleg 946 településen működik mobil posta szolgáltatás a postahivatal helyett, és 40 szárnyvonalon szünetel a vasúti közlekedés az elmúlt évek óta. Az intézkedések több helyen jelentős tiltakozást váltottak ki.

A bezárt kisposták és a vasúti mellékvonalak megnyitására vonatkozó javaslatok kidolgozása a nemzeti fejlesztési minisztérium számára a Magyar Posta és a MÁV menedzsmentjének feladata lesz.

Címlapról ajánljuk

"Libanon az ország történetének egyik legveszélyesebb szakaszába ért"

Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban. Megszólalt az országába való izraeli behatolásról Nadzsib Mikati kormányfő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Betört Libanonba az izraeli hadsereg, dübörög az Északi Nyilak hadművelet - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Betört Libanonba az izraeli hadsereg, dübörög az Északi Nyilak hadművelet - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Hajnalban bejelentette Jeruzsálem, hogy betörtek Libanonba az izraeli katonák. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×