eur:
397.62
usd:
358.4
bux:
74128.79
2024. október 1. kedd Malvin

Orbán: A gazdaság újjászervezésére van szükség - a nap legfontosabb hírei

A magyar gazdaság teljes újjászervezésére van szükség - közölte a miniszterelnök az osztrák hírügynökségnek adott interjúban. Orbán Viktor komoly problémának nevezte a jelenlegi adórendszert és az államadósság magas szintjét.

A kormányfő azt mondta a költségvetésben számos valótlan szám szerepel. Orbán Viktor hangsúlyozta: az új kabinetnek ennek ellenére meg kell próbálnia tartani magát az eredetileg megadott, GDP-arányosan 3,8 százalékos hiánycélhoz. A miniszterelnök előzőleg a Bécsben tartott nemzetközi banki tanácskozáson arról beszélt, hogy az új magyar kormánynak gyorsan be kellett mutatnia gazdasági akciótervét. A 3 napos tanácskozáson jelen volt a nemzetközi bankszakma mintegy 800 vezető képviselője.

Horváth Gergely az MNV élén

Horváth Gergelyt, a Betonút Zrt. és a Keler Zrt. volt vezérigazgatóját nevezte ki az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. élére a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás ezzel egyidőben közös megegyezéssel megszüntette az MNV eddigi vezérigazgatója, Kamarás Miklós munkaviszonyát.

Lemondott a MEH elnöke

Lemondott elnöki megbízatásáról és egyben közszolgálati jogviszonyáról a Magyar Energia Hivatal elnöke. Matos Zoltán döntését Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elfogadta. A Magyar Energia Hivatal elnöki posztjára pályázatot ír ki a tárca vezetője.

Médiacsomag a Fidesztől

Öt előterjesztést tartalmazó átfogó médiacsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek fideszes képviselők. Rogán Antal és Cser-Palkovics András kezdeményezik egyebek mellett a Közszolgálati Közalapítvány létrehozását. A testület a jogutódja lenne a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió közalapítványainak és a Magyar Távirati Iroda tanácsadó testületének. A javaslat alapján a közmédiumok nonprofit részvénytársaságokká alakulnak, de szervezetileg önállóak maradnak. A csomagnak része a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló indítvány is.

Mesterházy szerint kapkod a kormány

Az MSZP frakcióvezetője szerint kapkodás jellemezte az új Országgyűlés működésének első 30 napját. Mesterházy Attila azt mondta: a kormányoldal az utolsó pillanatban nyújtott be fontos törvényjavaslatokat, így az ellenzéknek kevés ideje maradt szakmai álláspontjának kialakítására és az előterjesztések megvitatására.

Újra 3 éves lesz a gyes

A tervek szerint visszamenőlegesen állítja vissza 3 évre a gyest a kabinet - közölte a kormányszóvivő. Nagy Anna elmondta: azért 2012-től lesz újra 3 éves a gyes időtartama, mert azok esetében, akiknek most születik, vagy ebben az évben született gyermeke, akkor jár le az a két év, amelyre a jelenlegi szabályok szerint jogosultak.

Árvízi védekezés

A meghirdetett kétezer fős keret helyett mintegy 2.300 munkanélküli vehet részt az árvízi védekezésre és a helyreállításra meghirdetett közmunkaprogramban. Czomba Sándor, a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: 10 pályázat érkezett a vízügyi igazgatóságokhoz a 251 települést érintő közmunkaprogramra, ennek forrásigénye 261 millió forint.

Megnyitották a tiszaroffi vésztározót

A tiszaroffi vésztározó megnyitásával 10-15 centiméterrel csökkenthető az áradó Tisza vízszintje Szolnok közelében - közölte az újonnan kinevezett árvízvédelmi miniszteri biztos. Kóthay László elmondta: 2570 kilométeren védekeznek az ár ellen, ebből 382 kilométeren rendkívüli készültség van; összesen 6800 ember dolgozik a védvonalakon. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy megkezdődik a kárfelmérés árvíz sújtotta településeken. Ódor Ferenc a lakhatás feltételeinek megteremtését nevezte elsődlegesnek.

Dél-Afrikára figyel mától a világ


Futballvárosban a házigazda Dél-Afrika és Mexikó összecsapásával kezdődött meg a XIX. labdarúgó-világbajnokság. A meccs 1-1-es döntetlennel végződött. A hivatalos megnyitót a mérkőzés előtt tartották Johannesburgban. Az eseményen dédunokája csütörtöki tragikus halála miatt nem jelent meg Nelson Mandela, az ország korábbi vezetője. A 91 éves békeharcos videóüzenetben köszöntötte a szurkolókat. A július 11-én záruló labdarúgó világbajnokságon 64 mérkőzést játszik a 32 válogatott.

Címlapról ajánljuk

"Libanon az ország történetének egyik legveszélyesebb szakaszába ért"

Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban. Megszólalt az országába való izraeli behatolásról Nadzsib Mikati kormányfő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Betört Libanonba az izraeli hadsereg, dübörög az Északi Nyilak hadművelet - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Betört Libanonba az izraeli hadsereg, dübörög az Északi Nyilak hadművelet - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Hajnalban bejelentette Jeruzsálem, hogy betörtek Libanonba az izraeli katonák. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×