eur:
388.98
usd:
361.24
bux:
68694.86
2024. május 7. kedd Gizella

Egyre feszültebb a hangulat az árvízi területeken

A következő napokban a Duna és a Tisza középső szakaszán kell védekezni az árvíz ellen, a borsodi gátakról azonban már visszarendelték a rendőröket. A tiltás ellenére egyre többen mennek vissza az elöntött házakba, az átmeneti szállásokon pedig gyakoriak a konfliktusok - számolt be a jelenlegi árvízi helyzetről Dobson Tibor az InfoRádiónak.

Az árvíz elleni védekezés miniszteri biztosának szóvivője kiemelte, a Duna csütörtökön és pénteken Mohács és Baja térségében, a Tisza pedig jövő hét kedden Szolnoknál fog tetőzni. "Ezeken a területeken már megkezdték a szükséges védekezési munkákat, amelyekben az önkormányzatok és a vízügyi szakemberek vesznek részt, a honvédségnek és a rendőrségnek eddig nem kellett beavatkoznia" - mondta Dobson Tibor.

Egyre több a konfliktus az átmeneti szállásokon

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gátakon már nem dolgoznak rendőrök, kivéve Ongát, ahol még most is körülbelül százan töltik a homokzsákokat. "A többiek visszatérhettek az állomáshelyükre, viszont több száz rendőr a településeken maradt, ők az elhagyott házakat őrzik" - magyarázta a szóvivő.

Az InfoRádió kérdésére elmondta, összesen 4300 embernek kellett elhagynia otthonát, ők ismerősöknél, rokonoknál vagy közösségi szállásokon tartózkodnak. A híradások szerint egyre gyakoribbak a konfliktusok, ezeket pszichológusok bevonásával próbálják kezelni. "Sokan visszatértek a házukba megnézni, hogy lakható-e. Ezt azért nem javasoltuk, mert sok ház még mindig vízben áll, ráadásul a víz fertőzött" - tette hozzá Dobson Tibor.

A lakosság és a tűzoltók közötti konfliktusokról szólva elmondta, a lakók sok helyen ragaszkodnak hozzá, hogy a tűzoltók szivattyúzzák ki a vizet a pincéjükből, ez azonban addig nem lehetséges, amíg az árkok is tele vannak. "Csak akkor érdemes szivattyúzni, ha a víz már biztosan nem tud visszafolyni a pincékbe, különben kimossa a házak alapját" - magyarázta a szóvivő. Hozzátette, az épületek fertőtlenítése után azt kell eldönteni, hogy mely házakba költözhetnek vissza az emberek, és melyekbe nem. Ha ez megtörtént, akkor készülhet kárfelmérés, és kezdődhet meg a kárenyhítés.

Nincs elzárt település

Dobson Tibor kiemelte, már nincs olyan település, amelyet egyáltalán nem lehet megközelíteni közúton, az áram- és vízszolgáltatás azonban sok helyen akadozhat, ugyanis ezeket csak az épületek fertőtlenítése és statikai ellenőrzése lehet visszakapcsolni. "Addig palackos vagy zacskós vízzel és lajtoskocsival oldjuk meg az ívóvízellátást" - tette hozzá.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, egyelőre ktiart a tegnapi optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexeknél kisebb emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×