Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Nem múlt el a veszélyhelyzet Pásztó környékén

Több mint 2300 embert kellett kitelepíteni a Nógrád megyei Pásztón és a hozzá tartozó Hasznoson, mert a település melletti víztározóban kétmillió köbméter fölé emelkedett a víz mennyisége az esőzés miatt.

A település polgármestere az InfoRádióban elmondta: a víztározó éjszaka óta minimális mértékben apadt, de ez nem jelenti azt, hogy elmúlt a veszélyhelyzet.

Sisák Imre hozzátette: a vízszint még most is 16 méter felett van, miközben a szakértők által biztosnak tartott szint legfeljebb 10 méter. Hangsúlyozta: a vízszint egy nap alatt emelkedett több mint 7 méterrel a víztározóban.

A polgármester közölte: 2306 ember kiköltöztetéséről döntöttek, számukra 13 önkormányzati intézményt nyitottak meg. A térségben az este veszélyhelyzetet hirdetett ki a Kormányzati Koordinációs Bizottság.

Országosan jelenleg 521 településen védekeznek az áradások és a belvíz ellen, összesen több mint 500 embert költöztettek ki otthonából. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 17 település megközelíthetetlen közúton, és máshol is növekszik a járhatatlan utak száma; számos helyen pedig újabb házak váltak lakhatatlanná.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

A Trump-kormányzat július 4-ével elindította az új, kiemelt kezdeményezésnek szánt Trump Accounts programot, amely a 2025 és 2028 között születő amerikai állampolgároknak biztosít egy befektetési számlán állami támogatásként 1000 dolláros induló összeget. A program célja, hogy már gyermekkortól ösztönözze a megtakarítási hajlandóságot és a pénzügyi tudatosságot, miközben lehetőséget ad a családoknak a félretett összegek további gyarapítására - írja a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×