Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Eltemették Furmann Imrét Miskolcon

Sok százan búcsúztatták Furmann Imrét, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnökhelyettesét szerdán Miskolcon, a Szentpéteri kapui temetőben.

A jogász végzettségű közéleti személyiség, költő, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, egykori alelnöke életének 59. évében, május 26-án hunyt el.

Furmann Imrétől családtagok, rokonok, barátok, egykori és mai politikusok vettek végső búcsút.

A ravatalnál Demeter Judit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke és Bíró András alternatív Nobel-díjas, polgári jogi aktivista emlékezett meg Furmann Imréről, akit a római katolikus egyház szertartása szerint búcsúztattak el. Hamvait 2006-ban elhunyt fia mellé temették.

Az Országgyűlésben hétfőn Schiffer András (LMP) is megemlékezett Furmann Imréről, mint mondta, nem volt politikus, az igazság megszállottja volt, vele a rendszerváltozás egyik meghatározó alakja távozott.

Furmann Imréről az MDF, az MSZP is elismerően szólt. A megnyilatkozások szerint elkötelezett humanizmusa, a rendszerváltáskori bátor kiállása minden demokrata számára felejthetetlen példa marad; jogvédő munkája felbecsülhetetlen hozzájárulás volt a magyar társadalom épüléséhez.

A kisebbségi ombudsman, Kállai Ernő szerint Furmann Imre példát mutatott a kiszolgáltatottak érdekében folytatott küzdelmével. Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) fekete zászlót tűzött ki budapesti, Dohány utcai székházára. Az idei könyvheti rendezvényeket Miskolc könyvtára a Szabó Lőrinc-díjas költő emlékének ajánlja.

Furmann Imre az MDF egyik alapítójaként jelen volt az 1987. szeptember 27-i lakiteleki találkozón. 1987-től volt az MDF tagja, 1989-ben pártja képviseletében részt vett az Ellenzéki Kerekasztal ülésein. 1990-től az MDF országos alelnöke, 1990 decemberétől 1992 végéig általános alelnöke, 1989-93-ban elnökségi tag és a miskolci szervezet elnöke volt. 1993-ban belépett a miskolci Polgári Körbe. 1994 és 2005 között a Másság Alapítvány Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodájának igazgatója volt. 2005-től az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnökhelyetteseként dolgozott.

Furmann Imrét 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki. 2006 végén megkapta az Emberi Jogokért Emlékplakettet, 2009-ben pedig A Köztársaságért, a jogállamért elnevezésű díjat.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

Elindult a babakötvény amerikai megfelelője, Trumpról nevezték el

A Trump-kormányzat július 4-ével elindította az új, kiemelt kezdeményezésnek szánt Trump Accounts programot, amely a 2025 és 2028 között születő amerikai állampolgároknak biztosít egy befektetési számlán állami támogatásként 1000 dolláros induló összeget. A program célja, hogy már gyermekkortól ösztönözze a megtakarítási hajlandóságot és a pénzügyi tudatosságot, miközben lehetőséget ad a családoknak a félretett összegek további gyarapítására - írja a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×