eur:
388.04
usd:
359.87
bux:
69380.18
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Napokon belül dönthet a kormány az árvízkárosultak megsegítéséről - a nap legfontosabb hírei

Már több mint 1900 kilométeren tartanak fenn árvízvédelmi készültséget a magyarországi folyók mentén. Jelentősen nőtt a belvízzel elöntött terület nagysága is.

A jelentős mennyiségű csapadék miatt ismét áradnak az észak-magyarországi folyók, és emelkedik a vízszint a Tiszán, a Hortobágy-Berettyón, a Hármas-Körösön, valamint Nyugat-Magyarországon a Dunán és a Répcén is. A folyók és patakok áradása miatt 26 útszakasz nem, vagy csak nehezen járható. Jelentősen növekedett a belvízzel elöntött területek nagysága; a tegnapi 130 ezer után ma már 163 ezer hektárt borít víz.

Átcsoportosítanak pénzt a károsultak megsegítésére

Napokon belül dönthet a kormány az árvízkárosultak megsegítéséről - közölte a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Navracsics Tibor, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, árvíz sújtotta Sajóecseget kereste fel, az InfoRádióban elmondta: a kormányzati átadás-átvétel lezárulta után látják majd, honnan csoportosíthatnak át pénzt a bajba jutottaknak. A politikus emlékeztetett arra: a kabinet az eddigi 800 millió forintról másfél milliárdra emelte az árvíz elleni védekezésre fordítható összeget, de úgy vélte: a meteorológiai előrejelzések és a további várható áradások miatt lehet, hogy ez a pénz is kevés lesz.

Mire kérdeznek rá a népszámláláskor?


Módosította a népszámlálási törvényt az Országgyűlés. A változtatás alapján a jövő őszi cenzus során a vallásra, az egészségi állapotra, a nyelvismeretre, a közlekedésre és az utazásra, illetve az üdülőtulajdonra is rákérdeznek majd. Az egészségi állapotra, a fogyatékosságra, a vallásra, az anyanyelvre és a nemzetiségre vonatkozó adatszolgáltatás önkéntes. A törvényhozás megváltoztatta a közterületi parkolás jogi szabályait is. A módosítás alapján magáncég nem nyújthat parkolási szolgáltatást önkormányzati területen, a fizetendő díjat pedig a 95-ös benzin átlagárához kötötte a jogalkotó.

Leváltják a vezérkari főnököt

Kezdeményezte az államfőnél Tömböl László vezérezredes, vezérkari főnök felmentését a honvédelmi miniszter. Hende Csaba közölte: a posztra Benkő Tibor altábornagyot javasolja a köztársasági elnöknek. A miniszter, aki több más, magas rangú honvédségi vezetőt is felmentett posztjáról, a tárcánál és a honvédségnél tapasztalt szakmai és morális válsággal indokolta a döntést.

Csökken az áram ára


Valamennyi áramszolgáltató csökkenti árait júliustól a lakosságot is érintő egyetemes szolgáltatói körben. Az Elműnél a díjcsökkenés 2,62 százalékos, míg a Démásznál 9,7 százalék. A lépés egy átlagos fogyasztó esetében havi 145, illetve 575 forintos kedvezményt jelent. A hét elején az E.ON jelentette be, hogy mérsékli a villamos energia árát július elsejétől. Kutas István az áramszolgáltató szóvivője az árcsökkentés pontos mértékéről nem beszélt, csak annyit mondott, hogy nagyobb lesz, mint januárban, amikor 3 és fél százalékkal lett olcsóbb az áram.

Megállapodtak a bérfejlesztésről a BKV-nál


Mintegy fél éven át tartó tárgyalás után létrejött a megállapodás az idei bérfejlesztésről a BKV-nál. A dolgozók július elsejével 1 százalékos, 2 ezer forintos havi alapbéremelést kapnak, rögzítették a kollektív szerződésben már elfogadott év végi, 45 ezer forint értékű utalványokat, valamint a 3 százalékos egészségpénztári és magánnyugdíj-pénztári támogatás mellett opcióként már életbiztosítási hozzájárulás is kérhető.

Varsóban tárgyalt Orbán Viktor


Varsóban a V4-csoporthoz tartozó országok közötti együttműködésről, valamint a 2011-es magyar, majd lengyel uniós elnökséggel összefüggő közös munkáról tárgyalt a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor, miután vendéglátójával, Donald Tusk kormányfővel találkozott, azt mondta: az új magyar kormány számára a visegrádi együttműködés olyan kitüntetett kapcsolatrendszer, amelyet erősíteni szeretne, és amit kétoldalú konfliktusok sem gyengíthetnek.

Trianon-emlékmű Révkomáromban


Trianon-emlékművet állít fel Révkomáromban, a szlovák-magyar határon a Szlovák Nemzeti Párt a szerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából. Ján Slota, a párt elnöke Pozsonyban azt mondta: az akcióval azt akarják demonstrálni, hogy Révkomárom szlovák város, és a jövőben Szlovákia különböző vidékein is Trianon-emléktáblákat helyeznek el.

Orosz-EU-csúcs: nincs vízum-megállapodás

Rosztovban nem született megállapodás a vízummentességről az Oroszország és az Európai Unió közötti 25. csúcstalálkozón. Dmitrij Medvegyev orosz elnök a találkozó után közölte: Moszkva megállapodás-tervezetet adott át az unió vezetőinek a vízumkötelezettség eltörléséről.

Június végén választanak elnököt Németországban

Németországban június 30-án választják meg az új elnököt. Erről egy nappal Horst Köhler államfő váratlan lemondása után döntött Norbert Lammert parlamenti elnök. A sajtó már lehetséges utódjelölteket is említett, köztük Wolfgang Scha:uble pénzügyminisztert, Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnököt, a CSU korábbi elnökét és Norbert Lammertet.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
A kormány a tudásintenzív támogatásokra tér át

A kormány a tudásintenzív támogatásokra tér át

Ahhoz hogy a magyar gazdaságot elmozdítsuk a fejlett országok felé, komoly szerepe van a tudásintenzív vállalkozásfejlesztésnek, ebben pedig a kkv-kra is fókuszál a kormány – mondta el Csepeti Ádám, a Miniszterelnökség stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára a Vállalkozói Gála 2024 szakmai eseményen. A politikus kifejtette: a kabinet célja, hogy a magyar cégeket segítse abban, hogy a külpiacra léphessenek és a megfelelő megoldásokkal megtalálják a nemzetközi értékesítési csatornáikat. Új cél, hogy a cégek már ne csak eszközvásárlásban, kapacitásbővítésben gondolkozzanak, hanem innovációkat is integráljanak a működésükben, de fókuszáljanak a nehezen lemásolható, szellemi feladatokra is. Csepeti Ádám szerint a közepes jövedelműség csapdájából a

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×