Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Államfőt jelöl az MSZP? - lapszemle

Az MSZP országos elnöksége várhatóan ma tárgyal arról, állítanak-e jelöltet a köztársasági elnöki posztra - írja a Népszabadság.

A lap információi szerint a vezető szocialista politikusok egyelőre nem alakítottak ki többségi álláspontot a jelöléssel kapcsolatban, több érvük van mellette és ellene egyaránt. Forrásaik rámutattak: az MSZP bizonyosan egyedül indul a megmérettetésen, hiszen az LMP deklaráltan Sólyom Lászlót támogatja, a Jobbik pedig elegendő képviselő híján nem is tud jelölni, a korábban általuk megnevezett Morvai Krisztina az MSZP szerint elfogadhatatlan. A Fidesznek kétharmados többsége van, így az lesz a köztársasági elnök, akit Orbán Viktor és a kormányzó pártszövetség akar.

Beperelte a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH) a Transparency International elnevezésű, korrupció elleni harccal foglalkozó nemzetközi civil szervezet magyarországi tagozata. A Magyar Nemzet információi szerint a Transparency International azért nyújtott be keresetet a hivatal ellen, mert a polgári elhárítás megtagadta az adatszolgáltatást arról, mely cégek szerepelnek a nemzetbiztonsági érdek alapján közbeszerzés alól felmentett beszállítók listáján. A szervezet szerint viszont ez közérdekű adatnak minősül.

Nyolcezer magyar szenved szklerózis multiplexben - olvasható az Indexen. A fiatalokat érintő idegrendszeri kór akár tolószékbe is kényszerítheti a beteget. Van módszer a tünetek enyhítésére, de a betegség idejekorán nehezen észlelhető. A tudomány egyelőre nem sokat tud az életminőséget rontó szklerózis multiplex okairól és kezeléséről. Ma sem lehet kizárni, hogy valaki egészségesen fekszik le, és betegként ébred, mondta Kelemenné Szántai Anna, a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány elnöke. A betegség első tünetei: látásromlás, szédülés, zsibbadás, kettős látás, izomgyengeség, kóros fáradékonyság, mozgáskoordinációs zavar, vizelettartási nehézség, labilis hangulat.

Két héttel a futball-világbajnokság kezdete előtt még alig haladja meg a 10 százalékot a televíziópiac bővülése - számol be a Világgazdaság. A keresletet különböző akciókkal élénkíteni próbáló kereskedők azt remélik, hogy a karácsonyi vásárhoz hasonlóan az utolsó napokban rohanják majd meg az üzleteket a vásárlók. A szakáruházak számára az első negyedév szinte katasztrofális volt: az értékesítés minden árucsoportban nemcsak a tervektől, hanem a rendkívül alacsony szintű bázistól is jelentősen elmaradt.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy jogértelmezési és helyzetértékelési vita alakult ki a budapesti, VIII. kerületi Gyulai Pál utcai Hotel Anna üzemeltetésével kapcsolatban a tulajdonos Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. és a működtető Singer és Társai Kft. között. A lap szerint a tulajdonos március közepén újsághirdetésben keresett új üzemeltetőt a szállodának úgy, hogy közben perben áll a jelenlegi üzemeltetővel. A háromcsillagos szálló tízéves üzemeltetésére az akkor a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Közlönykiadó 2006 őszén közbeszerzési eljárást hirdetett, amelyet a Singer és Társai nyert meg. A 2008-ban kirobbant gazdasági válság a Hotel Anna forgalmát is jelentősen visszavette. A szerződés azonban havi 13-16 ezer euró közötti sávosan változó üzemeltetési díjat írt elő. Az üzemeltető üzleti érdekei védelme érdekében egy szakértői vizsgálat alapján irracionálisnak ítélt bérleti díjat visszatartotta, és a szakértők által megállapított összeget fizették ki.

A világ legélhetőbb városainak listáját közli a penzcentrum.hu. A Mercer üzleti tanácsadó által publikált idei felmérésből - amely a világ több mint 221 városát rangsorolta a település által a külföldi cégek alkalmazottainak kínált életminőség szempontjából - kiderül, hogy a lista élére legélhetőbb városként Ausztria fővárosa került (108,6 ponttal), míg a legutolsó helyen az iraki főváros, Bagdad végzett (14,7 ponttal). Bécset Zürich és Genova követi. Közép-Európa legélhetőbb városa Prága, a cseh főváros a lista 70. helyén van, Budapest pedig a 73.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×