Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Fóton júniustól leállhatnak a közszolgáltatások

Fóton júniustól leállhatnak a közszolgáltatások, miután május végén lejár a Fóti Közszolgáltató Kft. tisztségviselőinek megbízatása. Az önkormányzati tulajdonú cég ügyvezetője elmondta: többször kérte a város polgármesterét, hogy hívja össze a képviselő testület ülését, de Mádly Zsolt nem válaszolt megkeresésére.

Simó Attila hozzátette: a jelenleg 36 állandó dolgozót foglalkoztató kft. a közmunka program keretén belül további 16 embernek ad feladatot, így 52 család megélhetése is veszélybe került. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a tulajdonos önkormányzat 2010-ben egyetlen forint támogatást sem utalt nekik, sőt a 2009-es költségvetésben előirányzott összegből is adós maradt több mint 11 millió forinttal.

Az ügyvezető emlékeztetett arra, hogy a leállás miatt meleg ebéd nélkül maradnak az önkormányzati tulajdonú gyermekintézmények, nem lesz, aki gondozza a temetőket és átutalja a különböző számlák ellenértékét.

Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×