Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Fellegi: Végre egységes szemlélet jelenhet meg a közvagyon kezelésében

Egységes vagyonmérleg kialakítását, valamint a privatizációs szerződések, az állami nagyprojektek és a PPP konstrukciók felülvizsgálatát ígérte bizottsági meghallgatásán Fellegi Tamás, kijelölt Nemzeti Fejlesztési Miniszter.

Fellegi Tamás hónapok óta dolgozik Orbán Viktorral a Fidesz elnökével egy új fejlesztési és vagyongazdálkodási rendszer felépítésén - ezt maga a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kijelölt vezetője monda a parlamenti gazdasági és informatikai bizottság meghallgatása során.

Azzal, hogy koncentráljuk az erőforrásokat, végre egységes szemlélet jelenhet meg a közvagyon kezelésében és a nemzeti fejlesztésben. Előtérbe fogjuk helyezni a nemzeti érdekek hatékony érvényesítését minden területen - hangsúlyozta Fellegi Tamás.

A privatizációs szerződések és az állami nagyprojektek felülvizsgálata mellett a vagyongazdálkodást, fejlesztési források felhasználását, az infrastruktúra és infokommunikáció fejlesztését, szabályozását és felügyeletét ellátó tárca leendő vezetője az állam számára a hátrányos helyzetű PPP konstrukciók felszámolását ígérte. Emellett Fellegi Tamás az állami vagyon megóvását, az uniós források gyorsabb kifizetését, a korrupció és a bürokrácia visszaszorítását emelte ki.

Mint mondta: az állami tulajdon irányítása jelenleg széttagolt koordinálatlan intézményrendszerben működik. Az új rendszerben azonban a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács feladatait a Nemzeti Fejlesztési Miniszter látja el, tehát Fellegi Tamás fogja a tulajdonosi jogokat gyakorolni a nemzeti vagyon fölött.

Ahhoz azonban, hogy a tárcavezető végezni tudja a munkáját, vagyonkezelő szervezetekre van szüksége - tért ki rá Fellegi Tamás. A legfontosabb ezek közül a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lesz, de kiemelt szerepet kap a Magyar Fejlesztési Bank is.

A fejlesztés és a feljavítás nem privatizáció. Ennek megfelelően az új szabály garanciális okokból meghatározza a tulajdonosi joggyakorlás tartalmát és egyértelművé teszi, hogy a Magyar Fejlesztési Bank állami tulajdonú társasági részesedést nem privatizálhat - mondta a leendő miniszter.

Mindemellett Fellegi Tamás egy új vagyonmérleg kialakítását, a közbeszerzési intézményrendszer egyszerűbbé és hatékonyabbá tételét, az energiaszámlák csökkentéséért a közszolgálati szerződések újratárgyalását, magyar energiastratégiát, valamint azt ígérte, hogy ahol csak lehet, újra megnyitják a kispostákat.

Képviselői kérdésre a leendő tárcavezető azt is elmondta, hogy az új kormány biztosítja a fejlesztési forrásokat azokhoz a pályázatokhoz, amelyekre már beadták az ajánlatokat.

Fellegi Tamás kinevezését 18 igen, 6 nem és egy tartózkodó szavazattal fogadták el a gazdasági és informatikai bizottság ülésén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×