Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Moszkvai ingatlaneladás: állami vezetőket hallgatnak ki

Tovább nyomoz a moszkvai kereskedelmi képviselet eladása miatt a Központi Nyomozó Főügyészség. Az origo.hu internetes portál értesülései szerint az ügyészség azt gyanítja, hogy áron alul adhatták el az állami ingatlant, az eladáskor pedig magánokirat-hamisítás történhetett. Gyanúsított még nincs, de már több embert kihallgattak.

Többeket már kihallgatott a moszkvai kereskedelmi képviselet eladása miatt a Központi Nyomozó Főügyészség - mondta az origo.hu-nak Keresztes Imre főügyész.

A kihallgatottak között akadnak az államigazgatásban dolgozó felső vezetők, illetve az eladásból befolyó vételár kezelésében részt vevő ügyintézők is - írja az internetes portál cikke.Az ügyészség szerint felvetődött, hogy ha a jogszabályoknak megfelelően adták volna el a moszkvai ingatlant, akkor magasabb áron lehetett volna értékesíteni a korábban állami tulajdonban lévő épületet.

Körülbelül 4 milliárd forintért adta el a magyar kormány a képviselet épületét, ebből 3,5 milliárd volt a vételár, csaknem 500 milliót pedig előlegként fizetett ki a vevő. Igaz, évekkel azelőtt, hogy az ingatlant megszerezte volna.

Ezen kívül az ügyészség magánokirat-hamisítás gyanúja miatt is vizsgálódik. Az ingatlan eladásáról ugyanis két adásvételi szerződés készült, egy 2008 márciusában, egy pedig 2008 októberében.

Az első szerződés nem felelt meg a jogszabályoknak, mert nem előzte meg pályáztatás, így a második szerződés az ügyészség gyanúja szerint csak arra szolgált, hogy ezt a hiányosságot orvosolja.

Mivel a második szerződés aláírását megelőző pályázat ugyanazt a vevőt - a luxemburgi bejegyzésű Diamond Airt - hozta ki győztesnek, mint az első, az ügyészség szerint kétséges, hogy a pályáztatás mennyire volt tiszta - közölte az origo.hu.

Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Egy kereskedelmi hajó vészjelzést adott le vasárnap a Vörös-tengeren, miután ismeretlen fegyveresek támadást indítottak ellene Jemen partjainál, az al-Hudajda kikötőváros közelében. A térség a Vörös-tenger déli részén, a Bab el-Mandeb-szoros közelében található, több mint 2000 kilométerre a Perzsa-öböl kijáratát jelentő Hormuzi-szorostól, ugyanakkor a globális kereskedelem szempontjából szintén kulcsfontosságú hajózási útvonal, hiszen amennyiben hajózhatatlanná válik, nyugati irányba csak Afrikát megkerülve lehet haladni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×