Infostart.hu
eur:
385.93
usd:
331.7
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Török Gábor: Hétfőn kezdődhet a kampány

Új időszámítás kezdődik hétfőtől az országgyűlési választások első fordulója után - mondta az InfoRádiónak a Vision Politics ügyvezető igazgatója. Török Gábor politológus szerint a szavazók nagy része proteszt voksot ad le; ezzel együtt az igazi választási kampány április 12-én kezdődik.

A politikai erők a korábbi választások során többet tettek azért, hogy felhívják a választók figyelmét, de idén volt olyan párt, amelynek ez nem volt érdeke, míg a többiek nem voltak elég erősek és potensek ehhez - értékelte a választási kampányt Török Gábor politológus.

A Vision Politics ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: a konkrétumokról nem alakult ki vita a felek között, míg négy és nyolc évvel ezelőtt több konkrét, jövőbeli cselekvéssel kapcsolatban csaptak össze a pártok.

A szavazók egy jelentős része biztosan proteszt voksot is le fog adni, ítéletet mondva elsősorban a nyolc éve kormányzó szocialistákról - vélekedett a politológus. Török Gábor szerint a három biztosan bejutó párt mellett az LMP-nek inkább, a MDF-nek kevésbé van esélye bekerülni a parlamentbe.

Új időszámítás, új szakasz kezdődik hétfőtől - emelte ki a Vision Politics ügyvezető igazgatója. Török Gábor kifejtette: marad még eldöntetlen kérdés, várhatóan valamennyi egyéni körzetben nem dől el a harc.

Arra lehet számítani, hogy a kétharmad lesz a nyitott kérdés a két forduló között, így feltehetően a Fidesznek is érdeke lesz, hogy erőteljesebben kampányoljon - emelte ki a politológus, aki szerint így bizonyos értelemben április 12-én kezdődhet a kampány.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×