Infostart.hu
eur:
356.18
usd:
312.55
bux:
140919.3
2026. július 2. csütörtök Ottó

Kínában kampányol az MSZP?

Kínában kampányol a szocialista párt. A Magyar Nemzet információi szerint több szocialista politikus is Sanghajban koszorúzta meg Petőfi Sándor szobrát a nemzeti ünnep előtt. Az InfoRádió megkeresésére Ujhelyi István szerdára ígért tájékoztatást.

Több MSZP-s politikus is Kínába utazott nemrég - írja a Magyar Nemzet. A lap által telefonon Sanghajban elért Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal politikai kapcsolatok építéséért felelős államtitkára, az MSZP alelnöke és Nyakó István, a párt szóvivője is hangsúlyozta, hogy nem közpénzen, hanem a szocialista párt költségére utaztak a távol-keletre.

Utazásuk céljával kapcsolatban Ujhelyi István úgy fogalmazott, hogy a szocialista delegációval vesz majd részt a hivatalos programokon, ám azt nem árulta el, hogy hány tagú ez a küldöttség.

Az InfoRádió telefonos megkeresésére szintén nem adott ennél bővebb tájékoztatást az államtitkár. Nyilatkozni egyelőre nem kívánt, szerda délutánra ígért interjút.

A Magyar Nemzet emlékeztetett: Ujhelyin és Nyakón kívül más szocialista politikusok is vettek részt távol-keleti kiruccanáson a közelmúltban. Egy bulvárlap például fotót közölt arról, hogy Veres János korábbi pénzügyminiszter és Dobolyi Alexandra, egykori szocialista EP-képviselő Makaó egyik bevásárló utcáján nézelődik 2009 decemberében.

Az eset nyilvánosságra kerülése és a kínos magyarázatok után kiderült az is, hogy a keleti kapcsolatokért felelős miniszterelnöki biztos Fehéroroszországban, Mongóliában és - Újhelyiékhez hasonlóan - Sanghajban is járt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Pókokkal védekeznek a zöldségtermesztők: egy dolgozó véletlenül hazavitt pár millió petét

Pókokkal védekeznek a zöldségtermesztők: egy dolgozó véletlenül hazavitt pár millió petét

A szerdai Checklistben (11:12-től) Szedlák Leventével, az Agrárszektor újságírójával beszélgettünk, aki napokban egy érdekes háttérbeszélgetésen járt Brüsszelben. Ennek fő témája az volt, hogy az Európai Unió világszinten is szigorúan szabályozza a növényvédőszerek használatát: ez nekünk, fogyasztóknak persze remek hír, ugyanakkor a gazdák arra panaszkodnak, hogy egyre nehezebben tudnak harcolni a kártevők ellen, lassú például az új szerek engedélyeztetési folyamata. Beszélgetésünkben szó volt arról, hogy lehet pókokkal védekezni a kártevők ellen, és arról a vendégmunkásról is, aki több millió pókpetét vitt haza. Spoiler: ez valószínűleg csak papíron tűnt jó ötletnek. Adásunk első felében egyébként arról volt szó, hogy összességében majdnem 8 százalékkal erősödött a januári szintekhez képest a forint az euróval szemben. A feltörekvő piaci devizák mezőnyében ez a harmadik legjobb teljesítmény, csak a brazil reál és a kolumbiai pesó ért el jobb eredményt a forintnál. A forint erősödése a Magyaroszágba vetett bizalom jele - mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője, akitől azt is megkérdeztük, meddig maradhat ez, a 350-360 körüli árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×