Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Pálinkás: Az MTA pályázati pénzekhez juttatja a tehetséges fiatal kutatókat

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint mesterségesen kell beavatkozni abba, hogy a kutatókat itthon tartsák; ez piaci alapon nem működik. Pálinkás József az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: Magyarország számára óriási veszteség lenne, ha ez a néhány tucat ember külföldön találna munkát.

Többet és hatékonyabban kellene költeni a kutatás-fejlesztésre Magyarországon; elsősorban a harminc és ötven év közötti kutatókat kellene helyzetbe hozni, a legjobbak számára pedig megteremteni annak a lehetőségét, hogy a nyugat-európai és az egyesült államokbeli körülményekhez hasonlóak között dolgozhassanak - mondta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Pálinkás József szerint ez azok számára, akik eredményességben elmaradnak az élmezőnytől, nem hozna akkora előnyt, de ha a legjobb képességű fiatalok kapnak lehetőséget, biztos, hogy hatékonyan használják majd fel kapott pénzt, az ő diákjaik pedig még hatékonyabban teszik majd ezt.

Egyszerre két feladatot kell tehát megoldani: többet költeni a kutatás-fejlesztésre, és a legjobbakat segíteni - hangsúlyozta az MTA elnöke.

Amennyiben a tehetséges emberek számára nem adottak a lehetőségek, külföldön keresnek munkát, márpedig az ország számára ez a legnagyobb veszteség - mondta Pálinkás József, megjegyezve: nem arról van szó, hogy emberek ezrei számára kell olyan anyagi és kutatási körülményeket kell biztosítani, mint Nyugat-Európában, hanem csupán néhány tucatnak.

Az Akadémia elnöke szerint ez piaci alapon Magyarországon azért nem működhet, mert a gazdaság teljesítőképessége sokkal alacsonyabb, mint Nyugaton, ezért mesterséges beavatkozásra van szükség: ki kell emelni a legjobbakat. Ez másutt is megtörténik, csak nem ennyire nyilvánvalóan; ha Amerikában vagy Svájcban valaki nem kap kiemelt fizetést, akkor is lényegesen jobb körülmények között él, mint Magyarországon - fűzte hozzá.

Megjegyezte: az MTA programot indított, amelynek keretében a nyugati államokban szokásos pályázati pénzekhez juthatnak a fiatal kutatóknak, akik hazatérve saját labort állíthatnak fel és kutatócsoportot indíthatnak.

Mire fel a nagy sietség?

Az MTA megtette javaslatait, Hiller István oktatási miniszteren múlik, mikor határoz a kutatóegyetemi címek odaítélésével kapcsolatban - mondta Pálinkás József, hozzátéve: a kormány sürgette, hogy a kuatóegyetemi címekkel összefüggő pályázatról minél hamarabb döntés szülessen.

A kabinet eredeti elképzelése szerint egy a szakértőknek egy hét alatt kellett volna elbírálniuk a pályázatokat, az Akadémia elnöke azonban - mint fogalmazott - világossá tette, hogy ezt ennyi idő alatt nem lehet megtenni. A folyamat végül egy hónapig zajlott, a javaslatokat pedig a szakértői bírálatok, illetve a benyújtott pályázatokban feltüntetett, számszerűsíthető adatok alapján tették meg - magyarázta az Akadémia elnöke.

Pálinkás József szerint az elbírálás során világos kép alakult ki arról, mely magyarországi egyetemeken van jelentős tudományos kapacitás, hol születnek komoly tudományos eredmények.

Korábban az a kritika érte Hiller István minisztert, hogy a címek odaítélését is eszközként akarja felhasználni a választási kampányban. Az MTA elnöke ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "Logikusnak tűnik, hogy a kampányban címeket osztogassanak. Ha az általunk meghozott döntésnek megfelelően határoz a miniszter, azzal kampányolni biztosan nem fog."

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Széles körű fizetéscsökkentést jelentett be Magyar Péter

Radikálisan csökken a miniszterelnök, a miniszterek, az országgyűlési képviselők, a polgármesterek, valamint az állami vállalatok vezetőinek fizetése – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×