Infostart.hu
eur:
354.42
usd:
310.94
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Bajnai: A válságból az együttműködés jelenthet kiutat

A magyar-orosz gazdasági kapcsolatok elmúlt évekbeli jelentős fejlődését méltatta Bajnai Gordon miniszterelnök a Magyar-Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság V. ülését megelőzően a Parlamentben pénteken. Egyben hangsúlyozta, hogy a válságból csak az együttműködés jelenthet kiutat.

A kormányfő elmondta: Oroszország mára Magyarország második legnagyobb kereskedelmi partnere 14 milliárd dolláros forgalommal. A válság ugyan visszavetette a kereskedelem dinamikáját, de látható, hogy a kiutat nem a bezárkózás, hanem az egymás felé fordulás, az együttműködés jelentheti, ez adhat új lendületet a kapcsolatoknak.

A bizottság által tárgyalt témák közül - több más mellett - az energiáról szólva a miniszterelnök az energiabiztonság növelésére hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: Magyarországnak minden reális lehetőséget meg kell ragadnia arra, hogy energiaellátását diverzifikálja. A rendelkezésre álló lehetőségek közül pedig az egyik reális és komoly lehetőség a Déli Áramlat. Bejelentette: ma aláírhatóak a kivitelezéssel foglalkozó Déli Áramlat projekttársaságot létrehozó dokumentumok.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Minden egy irányba mutat: ez a világformáló megatrend lehet az évtized befektetése

Minden egy irányba mutat: ez a világformáló megatrend lehet az évtized befektetése

A tőzsdéken mindenki a következő nagy áttörést keresi: a következő internetet, a következő elektromos autót, a következő mesterséges intelligenciát. Csakhogy a valóban nagy befektetési sztorik nem mindig a leglátványosabb technológiai újításokból születnek. Néha éppen azokban az alapvető, szinte unalmasnak tűnő területekben rejlik a legnagyobb lehetőség, amelyek nélkül a modern gazdaság egyszerűen nem tud működni. Elemzésünkben egy ilyen, elsőre kevéssé izgalmasnak tűnő, valójában azonban világformáló megatrendet mutatunk be, amelyen a globális növekedés, az elektrifikáció, az AI-infrastruktúra és az energiaátmenet sikere is múlhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×